Túlvilági címem: tulvilag@elyseum.hu

 

 

Korea

 

Korea valóban nagy élményem volt. Látom, időközben a világhálóra is felkerültek a magyar orvosok koreai tartózkodásának dokumentumai. Kocsis Piroska bevezető tanulmánya kiválóan tárja fel az előzményeket, s a politikai környezetet, amelyben ez a meglehetősen ellentmondásos akció lezajlott. Akkoriban persze a nagypolitikai háttérről vajmi keveset tudtunk, sokunkat nem utolsó sorban az őszinte segíteni- és tenniakarás vezérelt, amikor a kiküldetésre vállalkoztunk.

 

Engem a Nőorvos Szakcsoportnál betöltött titkári minőségemben kért fel az Egészségügyi Minisztérium, hogy tegyek javaslatot kiutaztatható orvosokra. Meglepetést keltett, hogy saját magamat is felvettem a listára. Idősebb koromban sokszor megkérdezték a fiaim, mi indított erre az elhatározásra. Hiszen hátrahagyni három gyereket (a feleségem néhány hónap után utánam jöhetett), felelőtlenségnek tünhetett. (A legidősebbnél, aki ekkor 13 éves volt, - mint disszidálása jóval később igazolta –lelki sérülést is okozhatott „elhagyatása”.) Valóban furcsának tünhetett, hogy a sikeres, elismert főorvos, - akiről az is tudott volt, hogy imádta a feleségét, az anyját, a gyerekeit - önkéntes számüzetésbe vonult.

 

Az ötvenes évek közepe zűrös időszak volt. Sokunk számára ezek voltak a „kijózanodás” első évei. Rajkék és sok más barátom, ismerősöm, kollegám testi vagy erkölcsi likvidálása az én mélységes meggyőződéssel vállalt kommunista hitemet is megrendítette. 1953 elején a moszkvai orvosperek mintájára Rákosiék is pereket készítettek elő zsidó orvosok ellen, sőt néhány orvost perbe fogtak cionista kémkedés vádjával. Amikor Benedek Laci barátomat letartóztatták, már éreztem, innen menni kell, mert előbb-utóbb én is sorra kerülök. Hiába voltam ismert kommunista, hiába volt a pacienseim között a pártelit színe-java, Rákosiék paranoiája már a Párt legbelsőbb köreiben is ellenséget látott. Tartottam attól is, hogy – mégha börtönbe nem vetnek is - rákényszerítenek: valljak a barátaim, kollegáim ellen.

 

Sajnos bizonyos mértékig zsarolható is lehettem volna: még a negyvenes évek elején kezdődött egy bírósági ügyem: egy betegem meghalt, engem pedig orvosi műhiba miatt perbe fogtak. Sajátos módon miközben zsidóként teljesen jogfosztottá váltam, magyar állampolgárként teljesen szabályos – és az eljárást illetően korrekt - jogi eljárás alanya voltam.  Az ügy több bírósági fokot is megjárt, végül a Királyi Kúria 1944. március 29-én elutasította semmisségi kérelmemet, és végzésében helybenhagyta a Királyi Ítélőtábla ítéletét az 1000 pengős pénzbírságról. Ennél súlyosabb következménnyel fenyegetett az, hogy az Orvosi Kamara – amelyben hemzsegtek az orvosi sikereimre is féltékeny antiszemiták – szíves-örömest kizárt volna tagjai sorából, ami orvosi pályafutásom végét jelentette volna. Ettől az eljárástól azután már a súlyosbodó háborús helyzet és az ostrom „kímélt meg”.  1951-ben azután a budapesti Bíróság újratárgyalta az ügyemet és felmentett a vád alól. Az akták azonban feltehetően az államvédelem fiókjaiba kerültek és onnan – ettől tartottam – adott esetben könnyen előhúzhatták volna. 

 

A végső lökést elhatározásomhoz az adta meg, hogy néhány, az ÁVH-nál dolgozó betegemtől jó szándékú jelzéseket kaptam: célszerűbb, ha egy időre „kivonom  magam a forgalomból”.  Korea ehhez kiváló alkalmat jelentett.  Így azután 1954 februárjában elutaztam, és a 6. sz. orvoscsoport vezetőjeként egy teljes évet kint töltöttem. Feleségem három hónap elteltével csatlakozhatott hozzám.

 

A történet tehát korántsem volt oly idilli, mint ahogy ezt egy korabeli (itt még a megjelenés és a szerkesztő által megkívánt rövidítés előtti állapotában közölt) újságcikk sugallta. Ne vessünk követ a szerzőre a cikk patetikus és kissé infantilis stílusa miatt – akkoriban ez volt a módi.

 

A koreai munkáról rendszeres időközönként cikkekben tudósítottam a Szabad Nép olvasóit. Egyet illusztrációként itt is olvashatnak. A valóságban a helyzet egyáltalán nem volt ilyen rózsás. Az ellátásunk meglehetősen rapszodikus volt. – főleg a rengeteg szervezési hiba miatt, amelyekről Kocsis Piroska korábban említett összeállításában részletesen is olvashatnak. A kollektívában sok konfliktust gerjesztett az összezártság: enyhébb összezördülésektől kezdve a kölcsönös feljelentésekig a balhék minden válfaja előfordult. A Külügyminisztérium archívumában őrzött egyik jelentésem ezekről is számot ad. Engem a szakmai munka teljesen lekötött és kimerített: semmi kedvem nem volt ezekkel sokszor pitiáner veszekedésekkel foglalkozni.  Ennek azután meg is lett a következménye: engem is feljelentettek.

 

Íme egy levéltervezet. Elküldtem-e végül? – már nem emlékszem. Alig hinném. Láthatóan mérgemben írtam: meglehetősen zilált irat, az okfejtésem egyáltalán nem logikus, helyenként éppenséggel gyermeteg.

 

“Közölhetem a pártvezetőséggel, hogy bírálatát, mely úgy segített legfeljebb, mint akasztott embert a kötél, kihevertem, ma már túljutottam rajta és ha kedélyem, hangulatom még nyomott is, de az állásfoglalásom már egészséges.

      Egészséges azért, mert eljutottam odáig, hogy minden ténykedésemmel – egyéni szempontjaim rovására is – szolgálnom kell azt a nem jelentéktelen célkitűzést, amiért bennünket Koreába küldtek, amiért mi Koreába jöttünk, és ha a csoport tagjai közül bárki meg is engedi, vagy megengedheti azt, hogy kicsinyes, emberi gyarlóságok felszinre jutását nem akadályozza meg, nekem ezen mindenképpen felül kell emelkednem.

      Lehet, hogy az elvtársak csatlakoznak majd Grabszky elvtársnő véleményéhez, hogy nekem rossz a kritikához való viszonyom, most a taggyűlésen a pártvezetőség beszámolóját nem fogadtam el és ennek megállapításaival még ma is szembeszállok. Én azonban megnyugtathatom az elvtársakat: nekem jó a kritikához való viszonyom, mert minden elhangzott hozzászólást, az egész taggyűlés megtartását nagyon alaposan és sok oldalról vizsgáltam meg, elemeztem okait és létrejöttének útjait, és igen hasznos tanulságokhoz jutottam, amiket további munkámban biztosan jól fogok hasznosítani.

      Felmérhetetlen erő van csoportunkban: ha az elmúlt 2 és ˝ hónap alatt a hibás vezetés ellenére, kedv nélkül a csoport ilyen munkát tudott elvégezni, akkor hol tartanánk mi, ha a vezetés elkerülte volna a hibákat és a csoport lelkesen dolgozott volna?! Világos, ezzel teljesen egyetértek a pártvezetőség jelentésével: “De… fel.”

      A Pártvezetőség bírálatával szemben két igen súlyos és komoly kifogást emelek: 1.) nem volt pártszerű, 2.) nem volt elvtársias. Nem volt pártszerű azért, mert a pártvezetőség igen súlyos megállapításokat tesz bírálatában a csoport egyik legfontosabb posztját betöltő elvtársról a vezetés kérdésében. Azt hiszem kevésbé fontos poszton dolgozó elvtárs is joggal követelheti meg, hogy a megállapítások tárgyi bizonyítékait felsorolják és részletesen bizonyítsák. Ilyen adatok birtokában hogyan fogadjam el

1.) hogy a politikai munkát tervszerűségében szakmai intézkedések gátolták. Hát valóban ápr. 16-ig szakmai okok miatt nem volt taggyűlés, “ (a kézirásos szöveg itt megszakad.)

 

Hogy a Pártvezetőség bírálata (ami abban az időben felért egy feljelentéssel, nem csoda, hogy ilyen vehemensen reagáltam rá) mit tartalmazhatott, arra – miután az eredeti irat már nincs a birtokomban – csak egy másik, kézzel írt feljegyzésemből következtethetek. E feljegyzés nyilván azért készült, hogy a taggyűlésen reagáljak a bírálatra:

 

            A jelentés szerint diktatórikus módszerrel vezetek (“úgyis az történik, amit Hirschler elvtárs akar”). “A szorivoni átköltözés sürgetése az egész pártvezetőség helyeslésével sem találkozott.”, bár ez “minden egyébb hibája mellett eredménynek számít”. “De vannak ennél nagyobb feladataink is, amelyet helyesen és jól csak akkor tudunk megvalósítani, ha munkánk a kölcsönös bizalomra, egyetértésre, s a csoport lelkes munkájára, hangulatára épül fel.” “Hirschler elvtárs legnagyobb hibája az, hogy az elvtársak véleményét, javaslatát a gyarkolatban nem érvényesíti.”

 

Azt hiszem, a koreai időszakról a legelfogulatlanabb beszámolókat a feleségem készítette a barátnői számára. Azt persze, hogy a barátnőkön kívül ezeket még a különféle állomáshelyeken hány titkosszolga betűzte végig, nem  tudhatjuk.

 

Íme, két jellemző részlet:

(Kelt 1954. szeptember 13) „... Itteni életem nem nagyon változatos, csak sok munkával jár! Mint már írtam, a diétás étkezést csinálom a betegekgyerekek részére is! Persze rengeteg a nehézség, mert a cél tulajdonképpen az lenne, hogy a koreaiakat tanítsuk meg arra, hogy a szárított halon, marhahúson, “kuncsin” (vegyes saláta) és rízsen kívül másolcsón előállítható ételek is léteznek és hogy a fenti ételeket súlyos gyomorfekélyesek és frissen operáltak mégsem ehetik. Az olcsóság persze igen fontos feltétele a kosztjuk előállításának, miutánírd és mondd – 40 vont kapnak naponta a betegkoszt előállítására személyenként! Ez pontosan 1.,- Ft. Ebből 10 von (-.25 fillér) állami kiualás és 30 vontkölthetnekel a piacon. Hogy némi fogalmad legyen az árakról is, egy tojás 20-25 von, 1 kg krumpli 100 von, 1 kg rízs 100 von, - szóval szegényekluxus”cikkekre igazán nem számíthatnak! A mi konyhánkrólén vezettem be, igazgatói hozzájárulással! – kekszet, tejet (tejporból, a gyerekek maltiront), almát, paradicsomot, tojást, krumplipürét állandóan kapnak. Persze, addig, amíg nem saját pénzből kell magunkat kosztolni, - mint ahogy ezt kilátásba helyeztéknincs semmi baj! De hogy akkor mi lesz, azt még nem tudom! A másik: a betegfelvételi irodát szeretném átszervezni, mert állandóan tumultuózus jelenetek játszódnak le itt-ott némi verekedéssel vegyítve, rengeteg a beteg, rossul szervezik a “kartájukkiadását, úgy hogy pl. d.e. 11h-ig csak 270 beteg jutott be a különböző ambulanciákra (reggel ˝ 9-től) és még ˝ 4-kor legalább annyian álltak kint. (4 h-ig működik az iroda!) A régi és új betegek kartáit együttesen kezelik és próbálom most valahogy széjjel bogozni. Persze tolmács nélkül semmire sem megyek, viszont van összesen 4 tolmácsunk, képzelheted, milyen verekedés van értük. Az orvosoknak a rendeléshez, a továbbképzéshez múlhatatlanul szükséges, némi fordítási anyag is adódik olykor, szóval én mindig csaklopvakaphatom meg őket. Sajnos nagyon keveset beszélek még koreaiul, főleg azokat a szavakat tudjuk, amiket a mindennapi életben használnak. Ez édeskevés! Imrének az az elképzelése, hogy koreaiul tanuljon rendszeresenteljesen illuzórikus, mert még lélegezni sincs ideje. Nem csak az orvosi munkája, ami sokkal nehezebb körülmények között, de legalább olyan jól kell, hogy menjen, mint otthon, de az igazgatással járó millió dolog olyan mértékben veszi igénybe, hogy komolyan aggódom néha, hogy fogja még egy fél évig bírni!?

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy március előtt nem nagyon mehetünk haza, bár sose lehet tudni, mi jön közbe! Én nagyon reménykedek egy előbbi időpontban! Most itt állunk a tél előtt, a fűtésünk egyáltalán nincs biztosítva. (Erről családnak ne szólj!) November 15-re ígérték, hogy lesz fűtésünk, de a napokban kint volt egy cseh mérnök, aki fűtéstechnikával foglalkozik, az ő véleménye szerint teljesen lehetetlen ezt két hónap alatt megcsinálni. Persze voltunk mi már fűtés nélkül otthon is, amikor muszáj volt, de azt hiszem, itt valamivel hidegebbek a telek, mint otthon. Hát majd meglátjuk. Sajnos cikkírásról szó sincs, nekem nincs nagy tehetségem, Imrének meg nincs ideje hozzá. Nem is nagyon megyünk mostanában sehova, bár vasárnapra terveztünk egy kirándulást Keszonba, ha ott beengedtek a különböző hivatalos helyekre is, onnan  tényleg fogunk írni. Az idő már nagyon őszies, ma pl. egész nap esik, de ez már nem a monszun, hanem valódifinomőszi eső! Rettenetes volt az a meleg! Kaptunk otthonról egy gyönyörű rádiót és lemezjátszót, egy csomó szép lemezzel, azzal szórakozunk esténként. A rádióból főleg a japán állomásokat és Moszkvát tudjuk fogni, sajnos Pestet nem...“

 

 

(Kelt 1954. október 3.)... hát igen, elég rossz kis hangulatban vagyok, voltam és minek terheljek másokat is vele, pláne levélben! Nem mondom, ha személyesen elmesélhetném a problémákat, az sokszor komoly vágyam! Hát szóval akad izgalom, pl. a fizetésem letiltásának kérdésebiztos tudjátokmég mindig nem kaptam hivatalos választ, pedig amennyiben nem módosítják, kénytelen vagyok hazamenni, miutánismerve anyagi helyzetünketezt az összeget semmiképpen nem nélkülözhetjük, különösen nem kívánhatom ezt a családomtól! Képzelhetitek, milyen kínosan érintettígy utólag tálalom az egészet! Aztán az itteni beilleszkedésem a munkábahát az nem volt olyan egyszerű! Voltak, akik mindezt a munkát, amit csináltam, vagy csinálokformálisnakminősítették és ennek taggyűlésennagykövet jelenlétébenigen élesen hangot adtak. Hát ez sem volt kellemes! Aztán: a kollektíva tagjai közül néhányan főleg azzal töltik szabad idejüket, hogy intrikálnak. Sokat és intenzíven! Szóval van baj elég! Fűtésünk még mindig nem oldódott meg. Megígérték, hogy november 15-re kész lesz minden felszerelés ezzel kapcsolatban, dehát az itteni szervek sok mindent ígértek márma már pl. komoly hideg van! Víz, W.C. gondok az új épületben -  van azImruskánakmillió gondja és problémája, ehhez sok-sok bírálatot és nagyon kevés támogatást és segítséget kap.

Nem is írtam meg családnakkérlek, Ti se mondjátok el, -  a múltkor a szó szoros értelmében leszédült a székről, olyan fáradt volt! Utána 2 napig szigorúan ágyban tartotta a belgyógyászunk, cigarettáznia sem volt szabad és ma már teljesen jól van, de képzelhetitek, mit éreztem, mikor falfehéren láttam az ágyon feküdni, 2 percre kimentem valamiért a szobábólazt megelőzőleg még ült az írósztalánál és írt. Higyjétek el, emberfeletti, amit csinál, és nem is veszem tőle rossz néven, ha időnkéntkitörés még velem is veszekszik! Szerencsére ez elég ritkán van! Néha-néha egy-egy kirándulás azért széppé teszi az itt-tartózkodást: múlt héten Vonszánban voltunk, ami a Japán-tenger partján fekszik, köröskörül fenyőerdővel borított hegyekkel. Az úteltekintve a 19 órás vonatutazástólcsak oda!! – maga is gyönyörű. Hegyek, völgyek, vízesések, patakok, azt hiszem az Alpok sem szebbek! Maga Vonszán kikötőváros, nagy forgalommal (autóbusz), áruházakkal, egy épülő gyönyörű korházzal (még sokára lesz kész!) na és a tengeraz valami egészen csodálatos!...”

 

Koreai fotóalbum

 

Műtét közben

 

Pártgyűlés a koreai elvtársakkal

 

Klubdélután

 

A magyar orvoscsoport

 

Koreai gyerekkocsi

 

Kollegákkal

 

Feleségemmel - holtfáradtan

 

Csoportkép az elvtársakkal

 

Újévi mulatság eszmei háttérrel

 

Az építőmunka hősei

 

Kórházépítés katonai segítséggel

 

Kirándulás a demarkációs vonalnál

 

Pihenő építkezés közben

 

Sarivoni kirándulás

 

Csoportkép tábornokokkal