Túlvilági címem: tulvilag@elyseum.hu

 

 

A nők védelmében

 

Szinte hihetetlen, de már csaknem ötven éve, hogy a Nők védelmében c. könyvem első kiadása megjelent, valóságos erkölcsi földindulást keltve Magyarországon. Az ötvenes években – amint ezt mostanában Szilágyi Gyula az ÉS-ben sorra megjelenő dokumentumai is kiválóan illusztrálják – nemi dolgokkal nem volt ildomos foglalkozni: a szexualitás nem illett sem a vallásos meggyőződéshez, sem az aszketikus szocialista embertípushoz. A minden átható prüdéria szinte lehetetlenné tette, hogy a nemi élet terén bármiféle problémával küszködők megfelelő szakképzettségű személytől – orvostól, pszichológustól – tanácsot vagy kezelést kapjanak. 

 

A könyv születésének körülményeiről sokszor, sok helyütt írtam. Most egy 1976-os interjúból idézek.

 

„Hogyan született? 1955-ben a MOM Kultúrházban úgynevezett Nők iskolája című sorozatot szerveztek. Ez öt-hat előadásból ,állt. Többek között a nők szexuális életéről is beszéltem ott. Valamennyi előadás iránt nagy volt az érdeklődés, de ennél még a MOM nagyterme is kicsinek bizonyult. Lényegében ugyanez történt az Egyesült Izzóban, ahol szintén ezt az előadássorozatot tartottam meg. Egyertelműen kiderült,  hogy a korábbi években érthetetlen szemérmetességgel kezelt szexuális kérdések a munkásság körében is komoly problémát jelentenek. Az előadások után mintegy ezerötszáz-kétezer kérdés gyűlt össze, lényegében ezeket próbáltam megválaszolni A nők védelmében című könyvemben.”

 

A könyv hihetetlenül népszerű lett. Úgy tudom, néhány példánya még ma is fellelhető az antikváriumokban. A mintegy 12 kiadás során összesen kb. ötszázezer példányban jelent meg. 

 

A kor Magyarországának szexuális kultúráját talán az alábbi gúnyos levél jellemzi a legtökéletesebben:

 

Kedves Doktor Ur!

1969. XI. 17-i Huszas Stúdió c. müsorukat csak másnap a munkahelyem másoktól hallottam. U.i. a szülők ilyenkor még nem érnek haza a munkából, s a müsor igy csak a gyerekek lelki „épülését” szolgálta. Miért is a szülők, és általában a mai negyven és egynéhányévesek nevében tiltakozom.

Az a kérésünk, hogy máskor bennünket se fosszanak meg az ilyen és ehhez hasonló müsoroktól. Mi is szeretnénk bővebb felvilágositást arról, hogy hogyan müködik a csikló, és mikor, miért és hogyan áll fel, ami feláll, és ha mégse áll fel, akkor miért nem áll fel?

Részemről az audiális adást kevésnek tartom, mire való korunk nagy találmánya a televizió, ha nem arra, hogy mindezeket saját két szemünkkel láthassuk?

Különben is a vizuális adásokat sokkal könnyebben felfogja az agy, és sokkal marandandóbbá válnak emlékezetünkben. Nagyon szeretnénk, ha a kedves Hirschler Imre, aki minden ilyesmire hajlandó bedobná magát néhány élőképre, ugye hadd tanuljon az ember! Talán a kedves műsorszerkesztő ur is résztvenne, hölgy csak-csak akad? és zsép „páros” mutatványokkal is gyönyörködtetnék a nőzőket. Hiszen „Mindent a nézőkért!”

Kár, hogy sem a doktor urnak sem a szerkesztő urnak nincs leánya, hogy megtudnánk, tőlük hány heti ismeretség után kérdezték meg a fiukák, hogy hajlandók-e „nyoszolyázni”?

Remélem, a vita hevében én is választ kapok, amelyet, és a TV előadást szivrepesve várva maradok:

lelkes hallgatójuk:

K. J.né

 

A levél kelte óta alig negyven év telt el. K.né – a tévécsatornák közöttt kapcsolgatva - valószínűleg nosztalgiával gondol vissza azokra a napokra, amikor az „erkölcsi fertőt” még az én felvilágosító előadásaim jelentették.

 

 

A Nők védelmében megjelenése minden esetre drasztikus változást hozott a szexualitás megítélésében. Az emberek hirtelen ráébredtek – s könyvem szókimondó stílusa ehhez kétségtelenül bátorítást adott -, hogy egyedinek vélt gondjaik nem egyedülállók és többségük viszonylag egyszerűen orvosolható.  De sok nő számára ez a könyv segített megérteni azt is, hogy az a gerjedelem, amelynek meglétét eddig bűnnek, saját feslettségük jelének, isten ellen való dolognak tartották, az csupán természetes nemi ösztönük megnyilvánulása. Hogy az orgazmus (amelynek sokan a nevét is e könyvből tanulták meg) elmaradása rendszerint a partner hibája. A Nők védelmében legnagyobb erénye talán, hogy – címéhez méltóan – ráébresztette a nőket nőiességükre. Most persze mondhatja bárki, hogy az egész a szocialista eszmeiség mázával lett leöntve. Mindegy, a könyv mégis csak arra igyekezett rávenni a nőket, hogy próbáljanak szakítani évezredes alávetettségükkel, s hogy a hagyományos anya és feleség (és cseléd) szerepek mellett merjenek nők is maradni.

 

Az első kiadást még tíz követte, és három további „felvilágosító” könyv, számtalan ankét, rengeteg cikk és állandó levelezési fórumok különféle hetilapokban.

 

Manapság, amikor akár nemileg még éretlen gyerekek is kedvükre böngészhetik a pornóoldalakat az interneten vagy vehetnek anatómiai leckéket a televízióból, amikor a magánélet legintímebb titkaiba lesnek be a kandi kamerák, el sem lehet képzelni, hogy milyen gyötrelmeket, kínokat éltek át azok az emberek, akiket az egyházi tanítások, majd az ezekből sokat merítő,  puritán marxista-leninista erkölcstan a nemiségük elfojtására, vélt vagy valóságos problémáik elhallgatására kényszerített.

 

Rengeteg levelet kaptam, és a következőkben néhányat közzé teszek szöveghíven, de anonimizálva. Csak a leveleket közölöm, a válaszokat nem. Ma már aligha van szükség (?) szexuális tanácsokra.

 

Az összeállítás talán hozzátesz néhány ecsetvonást ahhoz a képhez, amely a hatvanas-hetvenes évek magyarországi társadalmáról formálódik.

 

1.

„Kedves Doktor úr,

Egy hónapja olvastam a „Nők védelmében” c. könyvet. A könyv utószava felbátorított arra, hogy levéllel felkeressem Önt. A könyv tartalma igen tárgyilagos és sok dologgal kapcsolatban ad felvilágosítást. Én 19 éves koromban mentem férjhez, és édesanyámtól nem kaptam semmiféle felvilágosítást a házasélettel kapcsolatban. Ha ezt a könyvet elolvastam volna, másként látok mindent. Férjem elég felvilágosult volt ezen a téren, de egyes dolgait különcködésnek véltem, ill. nem tulajdonítottam annak jelentőséget, amit mondott, különben ő sem volt mindennel tisztában. Visszagondolva az elmúltakra, igazolni tudom a könyvben foglaltak igazságát.

Férjemet mindig bántotta az, hogy én nem ismerem az igazi érzést. Ennek érdekében próbált is megtenni tőle telhetőleg mindent. Nemi érintkezés alkalmával én mindig csak felizgultam, de elélvezni nem tudtam. Egyik alkalommal aztán megismerkedtem azzal a jó érzéssel, amiben neki mindig része volt. Mindenütt végigcsókolt, míg utoljára a csiklót csókolta. Ez igen jól esett nekem. Később a nyelvével tovább ingerelte. Annyira felizgultam, mint eddig még soha. Rövidesen el is élveztem. 13 éves házasélet után először. Ez a módszer viszont visszataszító (ízléstelen) volt nekem. Későbbiek folyamán aztán magam élveztem el az ujjam izgatása által, és ez még jobban esett, mint az előbbi esetben. Régebben fáradékony, ideges voltam, valamint hasi fájdalmaim voltak. Most ez megszűnt. Csak egy panaszom van. Mégpedig az, hogy az ily módon való elélvezés után igen erősen fáj a lábam (a lábidegek, izmok, erek).

Másnap különösen fáj, de a következő 3-4 napban is (akkor inkább délután). Különösen akkor éreztem ezt a fájást olyan sokáig, amikor 3 napon keresztül csináltam egymás után. Úgy gondolom, hogy ilyen sűrűn nem szabad megtenni (még ha kívánom is), mert sok. Érzem, hogy valóban fennáll az az eset (amit viszont egy másik könyvből olvastam), hogy ez a módszer féktelenné tesz. Valóban nehezen tudok ellenállni, mert sokáig nem éreztem ezt az érzést, és most mintegy pótolni szeretném az elmulasztottakat. Most nem tudom azt, hogy minden nő érzi ezt a lábfájást, vagy csak az, aki az elélvezéshez a csikló izgatása által jut hozzá.

Ennek rossz hatásáról a könyv nem ír. Ezért, kérem írja meg, hogy ez az utólagos lábfájás nem jár-e komolyabb következménnyel. Ugyanis attól félek, hogy míg az egyik oldalon elmúlnak a panaszok, a másik oldalon meg megsántulok esetleg. Kell-e ettől félni vagy nem. Én most 34 éves vagyok, férjem 41 éves. Pechemre már egyre csökkenő tendenciát mutat a potenciája is. Az erekció rövidebb ideig tart nála, mint azelőtt, amikor akár 10 percig is bírta volna. Ez utóbbit azért tartottam fontosnak megírni, mivel mindig fontosabb szerephez jut a csikló kézzel való izgatása.

Levelemre való szíves válaszát nagyon várom. Fáradságát előre is nagyon köszönöm. Kérem, írja meg, hogy tart-e Ön mostanában valahol ankétot, mert arra én szívesen felutaznék.

Orvosi véleményét, velem való külön fáradságát szívesen honorálom.

Szívélyes üdvözlettel

Z.W.-né

Ált. Isk. tanár felesége”


 

Válaszomból egyetlen mondatot idéznék, mert tökéletesen jellemzi a kort, amelyben a könyv született:

 

Kedves Asszonyom!

Őszintén sajnálom, hogy könyvem magyar kiadásából kimaradt az a mondat, hogy nőknél a nemi öröm megszerzésének szerve – mint látásnak a szem és hallásnak a fül – a csikló és nem a hüvely...

 

Vajon melyik szó csípte a Medicina Könyvkiadó cenzorának szemét, ami miatt az egész mondatot kiirtotta?  A csikló, avagy a nemi öröm?

 

2.

„Doktor úr!

Megint baj van, vagy még mindig.

Alig hiszem, hogy emlékszik 1963-as levelemre (s hogy nem mentem el a rendelésre). K. R. vagyok, idén töltöm a huszadikat és már több mint tíz éve maszturbálok.

A probléma, amellyel előhozakodok nagyon összetett, tulajdonképpen nem tudom, hová forduljak segítségért, ha egyáltalán még lehet csinálni valamit.

Bűntudatom csaknem egyidős maszturbálásom időtartamával – mert soha nem tudtam belenyugodni, hogy így van jól van. Abban az időszakban tudtam igazán örülni az életnek, amikor sikerült leküzdeni vágyamat, amelynek olyan elemi ereje volt, hogy ritkán tudtam ellenállni. Visszagondolva érthetetlennek tűnik az egész: miért izgattak a piros női körmök, s hogy honnan sejtettem mindazt egészen kis koromban, amit csak jóval később tudtam meg (talán az idegrendszerem tér el az átlagostól). A dolog 14 éves koromban már annyira problematikus volt, hogy egycsapásra megromlott tanulmányi eredményem, amit aztán gimnáziumban bukás követett, s ha kisebb-nagyobb időre sikerült is uralkodni magamon, valójában leküzdeni sohasem tudtam.

Persze ha akkor „sikerem” van a nőknél, tán másképp alakul a dolog, de egy szép napon álmomban kezdtem maszturbálni. 1962. nem álmodtam, hanem álmomban csináltam, s közben hiába üldöztem a nőket „rengeteget” kellett kiállnom, míg végre sikerült. Addig tehetetlen voltam azn alvó maszturbálással szemben (hiába kötöttem meg a kezem). És ami tragiukus az egészben, dec. 18. óta gyakorlatilag férfi vagyok, most is a biztonság kedvéért két nőm van és mégis nem tudok megszabadulni a múlttól.

1963 óta újra tanulok, ötödszöri próbálkozás után letettem az első osztályt, már harmadikos vagyok., ha látna a doktor úr, nem ismerne rám, vidám vagyok, nem is sejtik, hogy mit hordozok magamban. Persze erre nincs is szükség, de nem tudom, kihez forduljak, bánkódni értelmetlen ostobaság, tenni kell valamit. A „lelkinyavaja” megszűnne, ha végre rendes kerékvágásba zökkennék. Hatalmas energiát érzek magamban, le akarom küzdeni, s hiszek abban, hogy lehet. Tíz év után is milyen együgyű az optimizmusom, bár néha őszintén szólva már öngyilkosságon töröm a fejem, de hát előbb ki kell játsznom minden lehetőséget. Nehéz ezt megérteni.

Nem akarok belenyugodni nyomorultságomba, ezért kérem a doktor úr segítségét, de nagyon kérem, legyen őszinte, mert annak semmi értelme, hogy áltassam magam vagy szedjek különböző csillapítókat a baj gyökerének elérése nélkül.

H. R.

Budapest”

 

 

3.

„Mélyen Tisztelt Főorvos Úr,

Ennek a levélnek megírását hosszas töprengés előzte meg. Ha ne m olvastam volna Főorvos úr írásait, és egy régebbi cikkében azt  a megjegyzését, hogy sok levelet kap férfiaktól is, és válaszolni is szokott rájuk, bizonyára nem jutottam volna elhatározásra; mert olyan dolgokról lesz szó, amelyeket rejtegetni szokás; de őszinte akarok lenni. Bizalom jeléül valódi címemet közlöm, bár számtalan módja lenne, hogy címemet titkolva mégis megkapjam válaszát, bár ez attól is függ, hogy méltat-e rá. Csak annyit kérek, hogy a borítékon csupán a postai irányító számmal szíveskedjék jelezni – név nélkül – a feladót.

Röviden, hogy túlessem a vallomáson, évek óta rabja voltam az önkielégítésnek. Régebben sokszor – sőt nagyon sokszor is volt, később ritkábban, legutóbb – egy-két esettől eltekintve, melyek hónapokkal ezelőtt voltak, több mint egy év óta abbahagytam, de nem bízhatom magamban. Már nem vagyok fiatal, de nőtlen. E tárgyról régebbi és modern szerzők sokat és nagyon különféle felfogásúakat írtak. Bár a régebbiek elítélték, az újabbak már nem, mégis bizonyos mértékig jellemhiba ez, éppen azért szabadulni szeretnék tőle. De ki láthat a jövőbe, még saját magatartását illetően is?

Vallomásom második része nehezebb. Kora ifjúságom, sőt gyermekkorom óta képzeletben a kasztráció gondolatával játszadoztam. Az önkielégítést az újabb szerzők nem tekintik bűnnek, sőt majdnem elkerülhetetlennek tartják, de annak dacára, hogy például a kar vagy a láb amputációját, vagy a mandula vagy a vakbél operációt senki sem tartja szégeyenletesnek vagy megalázónak, a nemi szervek csonkítását mindenki  „borzalmasnak” mondja, és  kerüli, hogy beszéljen róla. Pedig Gárdonyi Gézától Shakespeare-ig vagy Kodolányi Jánostól W. Tenessee-ig – más írókat is felsorolhatnék, alig van kivétel – mind ejt róla szót, ha nem tesz meg főhősnek vagy valamely mellékalaknak egy eunuchot. Ismeretes Abelardnak, - ennek az Árpádházi királyság virágkorában él korai skolasztikus filozófusnak az esete. Hányszor feldolgozták regényben és színdarabban Abelard és Heloďse szerelmét – legutóbb is játszották. Az, hogy sok effajta írás van, jele annak, hogy bár mindenki átall róla beszélni, sokszor gondol rá. Más példákat is lehetne mondani nemcsak az irodalomból, hanem a történelemből is.

Bizonyos, hogy a kasztrációt régebben hadifoglyokon, rabszolgákon vagy énekesnek szánt gyermekeken – lásd Capella Sixtina – vagy a bizánci udvar adminisztrátorain, illetve személyes szolgáltatásokat nyújtó alkalmazottain sokszor alkalmazták – nem is nagyon higiénikus módszerekkel. Legutóbb több hónappal ezelőtt kis hír jelent meg az újságokban, hogy meghalt az utolsó eunuch, aki még az első világháborút megelőző évek szultánjának,Abdul Hamidnak szolgálatában állt. Germanusz Gyula – ez a kiváló orientálista – hozzá is szólt a cikkhez, jelzte, hogy ő ismerte az „öreg urat” – mint írta – sőt tisztelte is. Abelard is magas kort ért el, taniítványai ragaszkodtak hozzá, a merénylet után is, sőt Heloďse – bár személyesen elszakadt tőle – megőrozte szerelmét. Fennmaradt levelezésük és Abelard művei – Historia calamitatum mearum – a bizonyíték.

Freud is beszélt róla – komplexusnak nevezi, de mindig a tőle való félelmet emlegeti. Furcsa, hogy én adott esetben félnék tőle – úgy gondolom, hogy még egy mandulakivételnél is egyszerűbb. Tudom, hogy e gondolat természetellenes, de a gondolatot elnyomni lehetetlen és káros is. Úgy gondolom, hogy tapasztalt emberrel való kibeszélés talán segítene – még a műtétet is beleértve, ha ez lenne az utolsó mód.

Kérem, ne vessen meg őszinteségemért és bízom titoktartásában is, és kérem válaszát, ha arra méltat. Befejező megjegyzésem: legbensőbb titkaimról még soha senkinek sem beszéltem, burkoltan sem. E titkok most Főorvos úr kezében vannak, talán javamra válik ez.

Végül, minthogy orvosi tanácsról van szó, fel kell vetni a honorárium kérdését is. Egyelőre 100 Ft.-ot feladok Főorvos úr címére, a továbbiakban az Ön kívánsága legyen az irányadó.

Kiváló tisztelettel

E. N. Á.

Sz.”

 

4. 

„Tisztelt profeszor úr,

Megkértem telefonon, hogy olvasson el tőlem egy névtelen levelet. Megígérte; és én most írok. Úgy érzem, hogy egy pár mondatot írnom kell magamról, mert így jobban tud képet alkotni az egészről.

Vidéken születtem, igen csúnya kamasz lány voltam, nekem sosem kelett elbujni a felszabadító hadsereg elől, mert ugy sem vettek észre, nagy hosszu végtagok de egyebem semmi. Mit ad isten 18 éves koromban úgy ki csinosodtam, hogy nem hittem a szememnek. Gyönyörű mell, karcsu derék 168 c magas 56 kg.

Édesanyám ugy engedett el Pestre ha gyereket hozol haza kitépem a hajad. 21 éves koromban felszámoltam a szüzességet, mert egy férfi sem tartott ki melettem de arra vigyáztam, hogy csak szerelemből. Ez nekem sikerült is. Első évben terhes maradtam de a gyereket nem tartottuk meg, hiszen én is albérletben laktam.

Amikor már össze tudtunk volna házasodni nem maradtam terhes. Elmentem orvoshoz, azt mondta semmi rendellenességet nem lát, nyugodtan házasodjunk össze. Eljegyzés után még egy évig viszonyunk volt de én csak nem lettem terhes. Egyre többet veszekedtünk, elkeseredtem pejorativ hangulatba estem másfelé kacsingattam.

De majdnem elfelejtem, hogy a vőlegényem olyat is mondott, hogy túl csinos nőt nem érdemes elvenni, mert úgyis elcsábítják, jobb egy átlagos. Szakitottunk.

Két év múlva férjhez mentem. Férjem nem ragaszkodott gyermekhez és egész más nézeteket valott. Mondta, hogy csúnya nőt nem vesz el, mert rontja a szép érzékét, de meg a csúnya nő hamarabb lefekszik abból a meggondolásból, hátha soká kérnek tőle ilyet.

De most nem untatom tovább, mert a szexről akarok írni. Vőlegényemmel sosem jutottam orgazmushoz, de az a tudat, hogy egy éjjel 8 szor is a birtokába keritett az nekem csodálatos volt.

A tökéletes kielégülést férjem ismertette meg velem, de én ezzel a szép férfival sosem voltam boldog ettől függetlenül; nem voltam bele szerelmes és mint mondtam a telefonban én nagy érzésekre vagyok beállítva; nem szenvedhetem a meg alkuvást.

Öt évet éltem vele, majd elváltam.

Ismét úgy döntöttem, hogy csak szerelem árán fekszem le férfival, kivárom amig jön a nagy „Ő”. Pár év mulva sikerült is de a szerelem olyan mint a Pokol és a Mennyország váltakozása. „Templom a szerelem, de sok benne a mellékoltár.” Szeretkezés közben olyan sokat nyujtok a páromnak, hogy kimerülök, mint egy elem éls ez nem tudom állandóan nyujtani. Ilyenkor veszekedést szinlelek és így tudom magamtól távol tartani a szeretett férfit, aztán jönnek a nagy kibékülések és így tovább.

Tisztelet a kivételnek a férfiak önzők, lusták arra, hogy kielégítsék a nőt. Egyszer jutottam teljes kielégüléshez belülről. Csak a csiklón keresztül szoktam ill. vagyok képes.

A női nem szerv olyan mint egy hangszer roppant érzékeny, aki nem tud rajta játszani az nem sokat érő. Ha a férfi észre veszi, hogy a nő élvez akkor már nem szabad továbbjátszani vele, mert én laikus ugy gondolom amikor orgazmushoz jutunk a legfinomabb érzés szervünk kerül felszinre és ha erre egy durva mozdulattal hatunk elnyomja a finomabbat. Annál jobb viszont ha minden mozdulat nélkül rajta felejti a kezét sőt ha be nyul a hüvejhez és megnyomja de minden mozdulat nélkül. Csodálatos érzés olyan mindent elsöprő az ember azt hiszi megbolondul az agya. Egyszer láttam egy svéd filmet, akkor nem értettem meg csak amikor saját magamon tapasztaltam.

Olvastam a maszturbálásról és amikor nem volt férfi én is meg próbáltam de csak akkor sikerült ha erőssen arra koncentráltam hogy egy férfi csinálja, oda képzeltem valakit és mivel, hogy nem ártalmas gondoltam miért szenvedjek. Sohasem szeretkeztem ezen kivül a normálistól eltérően, csak nagyon mély átéléssel. Sok nőről hallottam, hogy elhagyta a férje, mert nem csinált vele ezt meg azt. Ez csak egy sablon mert rösteli, hogy elhagyták; veszíteni senki nem szeret.

Más annak a titka, hogy kitartson a férfi, kell, hogy legyen bennünk egy tartás, én nem szaladok fodrászhoz ha a férfi hanyagol, előbb vissza szerzem aztán megyek szépitkezni, nehogy azt gondolja magáról, hogy oxigén és nem tudok élni nélküle.

Vannak emberek, akkik olcsó módszerhez folyamodnak amit ugy neveznek „Ugrasztás” én sosem alkalmazom de azt sem türöm, hogy velem csinálják.

Intelligencia szerintem nem más, mint megfelelő időben megfelelően reagálni. Nálam ezt nem tudják alkalmazni mert vigyázok arra, hogy az arcom szenvtelen maradjon, de ez a gyors reagálás úgy megviseli az ideg-.rendszert, mintha vezető későn venné észre a gyalogost, hirtelen lefékez de bele csikordul a fék. Egyszer hagytak el, megfizettem az iskola pénzt, de többet nem hagyott el senki csak akkor ha én is akartam.

Négy nő testvérem van de egy sem volt boldog csak szülték a gyerekeket. Elválni nem mertek féltek az egyedül léttől, mondják, hogy könnyű nekem mert hamar találok másikat.

Minket ugyanis a férfiak kategoirizálnak, feleség, szerető és K-tipus én a szeretőkhöz vagyok sorolva azt hiszik főzni sem tudok, de azért is megtanultam főzni. Nem kell hozzá semmi más csak ismerni kell az arányokat. A főzés is művészet, bármennyien is szeretnék leértékelni. A szobor szépségét is az arányok szabják meg.

Volt egy pár év, amikor munkáskét dolgoztam de, hogy a sablontól meneküljek képes voltam éjjeli műszakba kérni magam, reggel gyalog sétáltam haza és élveztem az ébredő várost. Igy próbáltam magamon segiteni, hogy szinesebbé tegyem az életem.

Az aggájaim most az, hogy 56 éves vagyok és mivel alaptermészetemnél fogva mindent meg unok attól félek, hogy egyedül maradok öregségemre; van ugyan egy élettársam tisztelem becsülöm de ki tudja hogy megtudok-e birkózni a bestiával ami bennem lakik.

Még csak annyit, hogy volt egy hasműtétem de ugyan olyan tökéletes nő maradtam, mint azelőtt, pedig az emberek szeretik azt hiresztelni, hogy nem maradunk többet olyanok mint műtét előtt.

Tisztelt professzor ur! Szeretném ha venné a fáradságot, elolvasná levelemet én majd felhivom telefonon és nagyon megkérem ne tegye le a kagylót.

Mondja meg nyugodtan a véleményét szidjon le én elviselem a bírálatot bármit is mondjon akár jó akár rossz, de egy párszót szóljon hozzám ha jelentkezem. Elnézést kérek a sok helyesírási hibáért és majd jelentkezem.

Ismeretlenül üdvözlöm

M.-né”

 

(Az az igazság, hogy néhány levélnél volt olyan érzésem, hogy valamelyik író barátom – Karinthy Cini, a nagy mókamester, vagy Zelk vagy Örkény űznek tréfát velem. Egy alkalommal a levél mellé kis csomagot is kaptunk. A levélben ez állt: „Tisztelt Doktor úr, nagy figyelemmel olvastam végig a Szülőszoba, tessék belépni! című könyvet. Várandósként igyekeztem pontosan betartani az utasításokat, amelyeket a fájdalom nélküli szüléshez adott. Végigcsináltam a terhességi tornát, az össze légzőgyakorlatot és az étrendemet is a könyv ajánlásai szerint alakítottam. Hogy milyen sikerrel, erre vonatkozóan kérem, tekintse meg a mellékelt kis csomagot. Üdvözlettel, stb.” Mondanom sem kell, nagy izgalommal téptük fel a barna csomagolópapírt. Egy kartondoboz volt, benne fakanál. A fakanálon kis cédula: „Doktor úr, ezt dugja fel a micsodáján, akkor majd megtudja, milyen a fájdalomnélküli szülés!” Hát igen. Számomra minden szülés fájdalom nélküli volt.

 

Egy másik alkalommal Tiszakécskéről kaptam levelet. „Tisztelt Doktor úr! A helybéli parókia plébánosaként nagy hasznát vettem a Nők védelmében című könyvének. Sajnos a saját példányomat kölcsönkérte egyik hívem, és azóta sem kaptam vissza. Kérem, utánvétellel küldjön egy példányt, hiszen papi munkámhoz egy a könyv szinte nélküzhetetlen.” Megnéztem a borítékot, tiszakécskei pecsét volt a bélyegen. Rögtön nyúltam a telefonhoz, és felhívtam Karinthyt, hogy megkérdezzem, mikor járt legutóbb Tiszakécskén. Azt válaszolta, soha életében nem járt még a környéken sem. Örkény külföldön volt, Zelk már hosszabb ideje betegeskedett, nem tette ki a lábát a lakásból. Mi mást tehettem volna? Feladtam a könyvet. Csodák-csodája, néhány nap múlva megérkezett a pénzátutalás és a köszönőlevél. Úgy látszik, a plébános valódi volt. Lehet persze, hogy a könyvre azért volt szüksége, hogy vasárnaponként ezzel illusztrálja a Gonosz földi mesterkedéseit. Ez a levél is elég gyanús volt:)

 

5.

„dr. Hirschler Imre úrnak!

Kedves Főorvos úr /vagy ha tévedtem, Igazgató Tanár úr, mert az idegen szavakat nem kedvelem, de az utóbbi címzés mefelel professzori megjelölésnek is./

Olvastam a „Nemcsak nőkről – nemcsak nőknek” c. /1984/ könyvét. Nagyra becsülöm ezt a könyvet, mert a diák élveimben Bauer /ha jól emlékszem/ „Tanulmányok a nő nemi életéről, testéről, lelkéről” /pontosan nem tudom a kiadás idejét/ vaskos kötetet olvastam és nem tanultam annyit, mint ebből a sovány könyvecskéből élettanilag. Igaz, hogy azóta sokadt haladt az orvosi tudomány. Értékes ez a könyve Tanár úr.

Amikor elolvastam ezt a könyvet bátorságot éreztem, hogy egy olyan kérdést feltegyek, amit eddig 11 helyre egymás után feltettem /7 közületi intézménynek és 4 magánorvosnak/ és egy kivétellel nem kaptam választ évek óta. Az egyik helyről az a válasz jött, hogy a kérdésem tárgyában szereplő /azóta már idős korban lévő/ ismeretlen személyek közül valakit kérdezzek meg, és megtudom a választ. Ebből arra következtetem, hogy azért nem kaptam én választ, mert a címzettek egyszerűen nem tudnak választ adni.

Én remélem, hogy Ön választ fog tudni adni, mert széles látókörrel rendelkezik.

A kérdésem szövege levél alakban a következő:

„Tisztelettel kérem szíveskedjék írásban közölni, hogy a huszas évek végén és a harmincas évek elején a hatóságilag nyilvántartott hivatásos örömlányok rendeltetésük teljesítése közben hogyan „védekeztek” a teherbeesés ellen, amikor az idegen apaesélyesek felkerestük őket? Azt tudom, hogy nemibaj ellen gyakori orvosi vizsgálaton estek át.

De abban az időben nem volt bébipirula és az ügyfelek előzetes óvószerektől is gyakran eltekintettek.”

Egy kortörténeti leírás kiegészítésére szolgálna a b. válasza. Az emlékirat tolókocsis rokkant írója felkért engem, hogy ezt én kérdezzem meg az illetékestől.

Szíves fáradozásáért előre is hálás köszönetet mondok.

Nemleges válasza esetén is szíveskedjék levelével megörvendeztetni engem.

Vagyok nagyrabecsült tisztelettel

sz. i. nyug. közg.

K.

/kérem a címre pontosan ügyelni, mert itt sok hasonló nevű lakik sűrűn a körzetben./”

 

6.

„Doktor úr!

nagyon kérem, olvassa el levelemet és ne szídjon, amiért elraboltam drága idejét. Nagyon szeretnék rövid lenni, de nem tudom, sikerül-e.

Olvastam a ”Nők védelmében” című könyvét, s azt reméltem, hogy kényes kérdésemre megkapom a feleletet. Lehet, hogy megvolt és én elsiklottam felette. A tény az, hogy a könyv elolvasása után, ha rajtunk ez nem is segített, de gazdagodtam tudásban és számtalanszor álldottam a Doktor urat a konyv megírásáért. Minden nőnek elkellene ezt olvasni.

Doktor úr, én most rátérnék az én problémámra.

Negyvenhárom éves vagyok, 2 gyermek anyja. Első férjemmel 18 évig éltem. 1952-ben elváltam tőle a részegsége miatt. 17 éves voltam, ő húsz, amikor összekerültünk. Mellette nem láttam mást csak részegséget. Házaséletünk 18 évét körülbelül csak 5 évre lehet mondani. Mellette soha senkim nem volt. 1953-ban másodszor férjhez mentem 11 évvel fiatalabbhoz. Nem tudom, szerelmes voltam-e avagy csak a szeretet szerelem nélkül hagyott asszony vágyódása volt-e ez a szeretet után. Második férjem sem akkor, sem most nem az az eszményi ember, de nekem nagy boldogságot jelentett azután a 18 év után. Udvarlása alatt megismertem azt a szeretetet, amelyet serdülésem óta hiába vágytam. Utcai találkozásaink boldogak voltak. Leányom férjhezment maradt a fiam aki akkor 9 éves volt. Megesküdtünk. A nemi érintkezésünk ritka volt. Örültem neki, mert évek óta egy alhasi fájdalom kínoz s félő volt, hogy férjem fiatal és tönkre tesz. Ettől aztán nem kellett tartani.

Férjem 3-4 hétbe kerül abba helyzetbe, hogy nemi érintkezésre gondoljon. Akkor persze pillanatok műve az egész. Az én kielégülésem marad. Utánna mit érzek?

Doktor úr ezt jól tudja. Próbáljuk megismételni pár nap múlva. Nem megy. Nem következik be a merevedés ha igen, rövid időre és utánna teljes tehetetlenség ál be. Megintcsak hetekre vagyunk kárhoztatva ami nekem csak amikor itt az Ő ideje szörnyű idegrombolást visz végbe bennem. Senkije sincs, szeret. Úgy érzem, elhidegülök tőle, nem merek fölmelegedni, mert utánna jön a teljes csalódás.

Doktor úr 2 hétig sem alszom még altatóval sem a szó legszorosabb értelmében. Éjszakánként azt hiszem megőrülök. Az évek elmúltak felettem de lélekben fiatal vagyok. Ne ítéljen el a Doktor úr és ne értsen félre, én nem vagyok telhetetlen sem forróvérű, de úgy vágyom a boldogságra amit tőlem a sors megtagadott. Néha úgy érzem egy túzhányó szunnyad bennem és egyszer kitör. Nagyon egyedül vagyok így és azt hiszem, megfulladok.

Nagyon kérem a Doktor urat ha van mód rá úgy segítsen rajtunk. Férjem elküldöm a Doktor úrhoz, mert úgy érzem csak ott Önnél kaphat gyógyulást.

Kiválló tisztelettel

B. I. né”

 

7.

 

„Kedves Professzor Úr!

A probléma, amellyel Önhöz fordulok, bár nem tartozik szorosan a nőgyógyászat szakterületéhez, de következményeit tekintve azzal mégis összefügg.

Az Ön egyik könyvében van egy idézet Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete c. művéből: „...felnő egy új nemzedék, olyan férfiak nemzedéke, akik életük folyamán sohasem vásárolták meg a nő odaadását sem pénzért, sem más társadalmi hatalmi eszközökkel – és olyan nők nemzedéke, akik sohasem kénytelenek magukat más okból odaadni, mint igazi szerelemből...”

Mint tudvalevő, Engels a fenti sorokkal nem csupán a házasságnak, hanem a nemek egymáshoz való viszonyának – függetlenül a formától, mely összeköti őket – új tartalmát jelölte meg. Az Engels által megjósolt új nemzedék kialakulása már túljutott az embrionális fokon, s ha érthetetlen szubjektív nézőpontok nem gátolnák fejlődését, hamarosan teljes szépségében pompázna.

Professzor Úr, Ön tudja, hogy a házasságkötést sok körülmény kizárttá vagy legalábbis meggondolandóvá teszi. Most kivételesen nem csak a lakáshelyzetre gondolok – e körülmények skálája széles és mindig egyéni. Ha elfogadjuk azonban azt a tényt, hogy a házasságban a szerelem elmúlhat, akkor el kell ismernünk a házasságon kívüli szerelem létjogosultságát is. Az az új nemzedék, melynek tudatát már átalakította, illetve megformálta korunk, a szerelem szabadságát természetesen nem téveszti össze annak szabadosságával.

Az előbbiekben említett fejlődést gátló okra szeretnék most kitérni, s annak felvetése egyben egy felkiáltójellel ellátott „MIÉRT” is lenne:

Vannak már szép sátortáboraink – kétszemélyes sátorral csak házaspárok részére.

Akad egy pár szállodánk – kétszemélyes szoba csak házaspárok részére.

Vannak albérleti szobák – erkölcsös főbérlőkkel.

Végeredmény: intézményesített, jóváhagyott, rendeletben szabályozott nyárspolgári erkölcsök, a tudomány tökéletlensége folytán egyelőre glória nélkül.

E furcsa nézet társadalmi okaira talán kaphatnék választ a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen, melynek I. éves hallgatója vagyok. Kizárólag azért nem kérek ilyen tárgyra választ ott, mert ezek felvetésében meggátol a hímnemű évfolyamtársaim előtti szemérem.

Marad tehát a kérdés orvosi oldala:

Professzor Úr „Nemi életünk” c. könyvében részletesen foglalkozik a tartós és levezetés nélküli nemi izgalmak káros hatásával. Felvetődik most a kérdés: hol, hogyan, milyen eszközökkel kívánják elhárítani a szervezetre káros hatásokat azok a „Gondolkodó Fők”, akik érthetetlen rendszabályaikkal fékezik az érzelmekből fakadó érzékek szárnyalását?

Félreértés ne essék: nem a nemi zabolátlanságot hirdető papnő szerepében kívánok fellépni, csupán egy 33 éves, egészséges, egyedülálló asszony jogos igényével.

A jelenlegi gyakorlati lehetőség a következő.

Télen: semmi.

Nyáron:     1./ vadvirágokkal ékes puszta;

            2./ csalitos;

            3./ árnyas erdőségek, itt-ott csörgedező patakokkal.

 

Mit tehetnének egyebet azok, akik nincsenek megáldva-ellátva önálló lakással. Nekem pl. szüleim házában külön szobám van, de 60 éves emberek erkölcsi felfogását megváltoztatni nem lehet, a szülők nézeteit pedig illik tiszteletben tartani.

Professzor Úr, az én szavam „...szélbe írott betű csak, rajz rohanó vizeken”, Önnek viszont módja van ahhoz, hogy illetékesek előtt hangot adjon és esetleg érvényt szerezzen ilyesfajta sirámoknak is – erre szeretném kérni Önt.

Elnézését kérem egyrészt a zavarásért, másrészt a levél géppel történt írásáért. /Ez utóbbi oka, hogy foglalkozásom folytán kissé elszoktam a kézírástól./

Bp....

Tisztelettel

T. M.”

 

 

8.

 

„Kedves Doktor Úr!

Tudom, nem ez a megszólítás illeti meg, de így inkább érzem ember közelben, mikor életem nagy problémájával tárulkozom ki.

1955-ben – 22 éves koromban – mentem férjhez. Részemről nem volt szenvedélyes szerelem, inkább ragaszkodás, megbecsülés és nem utolsósorban menekülés az egyedüllét elől. Nehéz gyerekkorom volt. Általános asztmában szenvedő anyám – aki többet volt kórházban mint otthon – nők után szemérmetlen nyíltsággal futkosó apám volt. Középiskolás koromban kollégiumban laktam, de az állandó aggodalom eltérített a tanulástól. Az utolsó félévet – az érettségi előtt – már nem bírtam ki. Munkát vállaltam M.-n, szüleim T.-ban éltek. Mivel szakképzettségem nem volt, fizetésem minimális volt, amiből csak nyomorogni lehetett. Albérlet, éhezés, elmaradhatatlan kísérőim voltak. S hiába voltam helyes, intelligens lány, /mert édesanyám betegsége ellenére is el tudott indítani a szép, és a jó meglátása, megbecsülése felé/ nem volt szerencsém a férfiaknál. Még a zilált otthonból is kiesve, úgy vágytam valaki után. A végtelen szomorúság azonban átitatott és kriptaszagot árasztott körülöttem. Férjem volt az, aki felismerte bennem a jó tulajdonságokat, minden egyébbel szemben előnybe részesítve. Férjem iránt érzett szolid vonzódásom nem tett közömbössé a házasélet iránt. Vártam valamit, a nagyszerű élményt, amiről addig csak hallottam, olvastam.

Férjem 26 éves volt, s kaland nélkül nősült. /Ahogy később mesélte, voltak ismeretségei, de a bíztatás ellenére is mafla volt, csak a magömlés előtti percek hozták meg a bátorságát, amikor persze már késő volt./

Ez is egy állomása lett volna annak, hogy ezt a levelet írom több mint 15 évi házasság után?

Más házasságban is előfordul a férfi tapasztalatlansága, s a látszat szerint jók ezek a házasságok. Sokat elemeztem ezt magamban. Mi okozhatta nálam ezt a tragédiát? Már gyerekkoromban tönkrement idegzet, a várakozásba túlságosan beleéltem magam, az élmény helyett éjszakákon át tartó ügyetlen kínlódás a nagyon erős szűzhártyával?

Érzékeim felébredtek, a vágy a húsomat marcangolta, de kielégülésem nem volt. Éhezéssel, fizikai munkával próbáltam védekezni ellene. Nyugtatókat szedtem, majd könnyebb, nehezebb itallal próbáltam magam átsegíteni a „csúcson”. Mindez eredménytelenül. Így telt el 8 év. Életemben lassan nyugalmi időszak köovetkezett be anélkül, hogy ismertem volna azt a nem mindennapi érzést – egy férfi karjaiban elveszni -.

Férjem valószínű tudott erről, amit talán magának sem mert bevallani. Pénzzel próbált kárpótolni, hogy örülni lásson. Ahogy a nyugodtabb évek következtek, észrevettem egyéb örömöket is, úgy éreztem boldog is vagyok. Meg kell említenem, hogy férjem technikája közben fejlődött, s mindig azon volt, ma is egyetlen vágya, hogy kielégülni tudjon engem. Nem hozott változást ez sem. Sokszor undor fog el az egész aktus miatt, de vannak olyan gondolataim is, hogy iszonyatos szexuális orgiákon tudnék részt venni.

A nyugodt évek ideje elmúlt, pedig már reméltem, hogy sikerül így átvészelni a fiatalabb éveket. 1969 tavaszán kezdődött újra, amikoris betöltöttem a 36. évemet. Soha nem ismert fokon lépett fel újra a szexuális inger. Két menses között vérzések, s petefészek görcsök jelentkeztek. Reggelenként összegörnyedve keltem fel, csak fokozatosan tudtam kiegyenesedni. S végül a méhkürtőbe összpontosult minden gyötrelmem. Ekkor kezdett foglalkoztatni az a gondolat, ha választani kéne egy műtét /amik örökre lecsillapítana/ és a meglévő szenvedés között, még mindig a szenvedést választanám, mert reméltem.

Férjem – amennyire tőlem telt – igyekezett boldoggá tenni, hogy legalább ő ne legyen szerencsétlen. Gyermekünk nincs, én vagyok mindene. /Terhes nem voltam a 14 év alatt, egyébként egészséges vagyok./

Orvoshoz mentem, noha tudtam, hogy segítség nincs. Az egyik azzal bíztatott, próbálkozzam más partnerrel /magán orvos volt/. Az SzTK-ban cinikusan kérdezte az orvos, „csodálom, hogy még nem küldte el a férje”.

Idegállapotom válságosra fordult. Éreztem, hogy a 12. óra közelít. Ennek az állapotnak valamilyen formában alakulni kell.

A véletlen régi kollegámmal hozott össze a strandon, ahol egyedül voltam,s valahogy beszélgetni kívántam. Férjemmel hiába volt közös érdeklődésünk, nem kívántam semmiről sem beszélgetni. Fárasztott minden. Úgy az otthoni, minz a hivatali munkámat csak ösztönösen végeztem. Ezzel az ismerőssel úgy kezdtem el beszélgetni, mint aki évek óta emberektől elzártam él, s szótlanságra van ítélve. Vers, regény, erdő, barlang, jött a téma kifogyhatatlanul. Az egymásratalálás érzése kerített hatalmába, s nem volt lekiismeretfurdalásom férjemmel szemben, mert úgy éreztem 14 év vezeklése feloldoz.

Magányos farkas volt ő is. Csalódott, kiábrándult lélek. Élete félresiklott akkor, amikor 5 éves korában kitiltották az egyetemről származása miatt. S érzelmi téren is szerencsétlen volt. Egy hét múlva az övé lettem. Ma is úgy érzem, abba az egy hét várakozási időbe bele volt sűrítve ismerkedésen keresztül a mátkaság boldog időszakán át, a beteljesülésig minden. A hét minden percének jelentősége volt. Megszűnt a korom, a házasságom, ilyen boldogságot, az érzések gazdagságát soha még nem éreztem. Ezt nem lehetett pénzre felcserélni. Ezt nem pótolhatja tengeri nyaralás, ékszerek. 2 hónap múlva terhes lettem, határozottan  tudom, hogy Tőle. A kitárulkozás következménye. Vesegyulladással jelentkezett, s közben válni készültem. Tudtam, hogy férjemet boldogtalanná teszem egy életre, de kettőnk közül egyiknek áldozatnak kell lenni és én az voltam 14 évig. Sokat vívódtam, miíg erre az elhatározásra jutottam. Közben a két férfit összeismertettem. Amire nem számítottam, igaz barátság fejlődött ki közöttük. S egyszer azt mondta Ő, „Ha a férjedet előbb ismerem meg, nekem tabu vagy”. Ennek ellenére tabuvá váltam. Ölelésünk közé állt férjem bizalma, ami impotenssé tette. Nagy árat fizettem a rövid boldogságért. Csak az vigasztal, hogy nem halok meg anélkül, hogy ne tudnám, milyen érzés elveszni egy férfi ölelő karjaiban. Sokáig még reménykedtem a változásban. De hiába. A közelemben él, de messzebb mint valaha. A vérem pedig a fülembe dobol. Hiába próbálom felfogni úgy ezt az állapotot, mint egy gyógyíthatatlan betegséget, vagy egy fájdalmas fekélyt, képtelen vagyok. Éjszaka perverz álmok gyötörnek. Olyan elgyötört vagyok, tekintetem akár a tébolyodotté. Cselekedetem, gondolkodásom, teljesen befolyásolja.

Sok esetben arra riadok, hogy kéjes hörgést hallatok munka közben. Kielégülést az álmok sem hoznak. Úgy érzem, egy sötét búra alá vagyok beszorítva, ahol csak annyi levegő van, hogy meg ne fulladjak. Ha előfordul egy nyugodt nap, az olyan nekem, mint aki halálos veszedelemtől szabadult meg. S minden apróság végtelen boldogsággal, örömmel tölt el. Ilyenkor fogadkozom, hogy eszemmel leszek úrrá érzéseim felett. A küret óta Infecundint szedek, ami tudvalevő csökkenti a szexuális ingert, de nálam szinte az ellenkezőjét váltja ki.

Hatalmába tart a RÉM. SEGÍTSÉG Doktor Úr, SEGÍTSÉGÉRT kiáltok. Nem bírok már így élni.

Mindössze 52 kg vagyok 168 magassághoz. Tornászom, súlyt emelek, hét végén nagy túrákat teszek, semmi kalóriadús táplálékot nem eszem. Minden egyéb tényező meg volna a boldogsághoz. Ki nem mondott kívánságaim is teljesülnek. Munkahelyem könnyű, változatos, a kollegák kevesen vannak és rendesek.

A tragédiát közeledni érzem. Utolsó reményem a Doktor Úr válaszában van.

 

Tisztelettel üdvözli

M. J.-né”

 

9.

„Kedves Főorvos úr!

A „Tükör” c. hetilap 1969. dec. 30. számában olvastam a „Férfiak védelmében” c. cikkét. Ez késztetett arra, hogy írjak és kikérjem Önnek a véleményét, esetleg egy szinte pélldátlan, nem mindennapi jelenséggel szolgáljak az orvostudomány számára. Sajnos nálunk is az a helyzet, hogy nem tudjuk összehangolni a nemi aktust. És úgy gondolom hogy ennek tudható be hogy már hét évvel ezelőtt közbe jött egy másik férfi és talán az a tudat, hogy van egy másik vagy nem is tudom mi az oka de nem kívánom a feleségemet. Hét éve már fél évig külön voltunk  majd hogy nem el is váltunk. Sajnos házasságunkból gyermek nem született de még csak terhes sem maradt a feleségem. Sőt szinte irtózom a közeledésétől nem tudom szeretetből megcsókolni. Talán a hajfesték vagy a lakk váltja ki mert még az erős parfőmszagtól is irtózom mert hat éve allergiás és asztmás is lettem. Öt évi házasság után ugyan végeztettem egy ondóvizsgálatot ott azt írták a papírra sok élénken mozgó spermium. Én ezt ugyan nem vittem vissza az orvosnak, mert nem is ismertem – ott a Trefort utcai rendelőben – aki volt. Így csak én arra következtetésre jutottam, hogy nálam ezek szerint nincs hiba. Itt kívánom megjegyezni, hogy nekem három herém van, baloldalt egy rendes nagyságú, jobboldalt pedig két kissebb. Én magam nem tudom megálapítani mivel nem tudok meggyőződni hogy ha más nővel érintkeznék esetleg mástól is teherben maradhat, nem tőlem.

Ezért arra gondoltam, hogy írok Önnek, felveszem a kapcsolatot és szeretnék az orvostudomány szolgálatába állni olyan formában, hogy akár mesterséges, vagy természetesen úton végezzenek velem megtermékenyítést vállalkozom kísérleti alanynak.

Igen érdekesnek ígérkezik ez az eset, mivel szeretnék választ kapni még pedig tudományos alapon bizonyítva hogy igen is lehetséges tőlem család és pedig normális nem pedig valami torszülött vagy nyomorék. Mert nagyon szeretnék családot amenyiben erre határozott igen választ kapok szeretnék elválni és családot alapítani bár már 46 éves vagyok, de úgy gondolom még nem késő. Most pedig ara kérem a Főorvos urat ha van rá mód bízom benne hogy igen tegye lehetővé számomra ezt a vizsgálatot és lesz szives megírni esetleg a továbbiakban hová forduljak tanácsért. És még egyre szeretnék választ kapni a strumás egyének valóban gyorsabban élnek már úgy értem hogy sokkal fokozottabb mindenféle életfunkciójuk értem ezt a nemi életre is mivel a feleségemet is már kétszer operálták vele mert már teljesen sikeresnek mondható a műtét mert először maradt egy kis csomó a nyelőcsövön.

Megkívánom jegyezni hogy voltam két esetben olyan nővel akinek már volt két családja és egy másik két esetben akinek utána volt egy persze nem tőlem. Szivesen lennék esetleg kölcsönösen kísérleti alany olyan nőnél akinek még nem volt vagyis bizonyítható hogy lehetséges persze itt kellene esetleg egy kontrol akinek már volt. Ezt természetesen nem a kaland hanem az a nemes cél érdekében hogy legyen családom annak érdekében teszem. Őszinte tisztelettel és bizalommal fordulok Önhöz. Válaszát levélben kérem sziveskedjék elküldeni az üzemi címemre tekintettel a családi problémákra.

Tisztelettel J.L.”

 

10

„Igen tisztelt Profeszor úr!!

„Segíteni az embereknek abban, hogy boldogabbak, boldogok legyenek – a legnagyobb, legnemesebb emberi célkitűzés.”

 

Először is elnézését kérem az idézettel kezdett levelemért, de ez a mondat adta kezembe a tollat (az ön irásából). Kezdem azzal, nem vagyok fiatal 48 éves vagyok és 36 éve férjnél, van egy 29 éves ragyogó szép leánykám. Rendezett családi életet élve nincs anyagi problémám, szép othonom, kedvenc állatkáim cicák – papagályok. Egy a mi hiányzik az egészségem!!

Előljáróban el kell mondjam régi harcos család tagja vagyok ugy magam mint férjem részt vett és vesz a munkásmozgalom harcaiban és a szoc – majd a komunista haza építésében.

Na én ebben a harcban már csak ugy veszek részt, hogy segítő társa vagyok férjemnek ki most már 14 éve az A.-i – majd D.-i Járási Pártbizotság I. titkára. Közbe egy 1956 – és szikla szilárdan kéz a kézbe harcoltunk és tisztán lett a Munkás Paraszt Hatalomért érdem érem tulajdonossa:

Mindezt azért írom le, hogy vázoljam az egyéniséget és azt a kincset amit féltek, a személyén keresztül. (Ez a P.J.: Tiszta becsületes ember.)

Magamrol:

Gyermekkorom otta harcoltam a jövő a nagyobb darab kenyérért majd a munkám után eljutottam addig amig csak tiszta szívvel és hiddeg aggyal elehetett jutni.

Bp. a munkahelyimen mindig vezető beosztásban dolgoztam majd a férjem a Párt hívására vidékre jött és én követtem abban az időkben amikor még nem voltak virágzó T.Sz.-ek, hanem sok-sok népszerűtlen munka. Majd 1956- és itt jővők én a sok féltés és gond a Balassa utcai klinikára juttatott ahol fatális tévedésből 5 napig a zárt osztályon voltam épp ésszel csak idegileg kimerültem. Onnan is megjöttem és lassan-lassan egyre elviselhetetlenebb lett az életem mindadig még 5 éve levagyok százalékolva és évente 2x a Hárshegyi ideg oszt Dr. T. L. tanár ur szeretett vendége vagyok.

Elnézését a hosszura nyujtott bevezetőér de ami a fájó azt nehezen irom le, pedig ez a lényeg!

A tragédiám nem mai, kb. 2 éves ugy kezdődött, hogy észrevettem egy éjszaka, hogy férjem önkielégiti magát. én a szembe levő ágyban kővé meredtem de nem szoltam neki fáj nagyon és sértő is volt önérzetemre.

Majd a kezelő orvosnőmnek dr. F. A. (Hárshegy) elmondtam és ő felhívta a férjem is ki ezt a dolgot nem is tagadta azzal, hogy a sok távollétem kényszeritette rá de ha láttam miért nem szoltam. 52 éves és azt állítja eszébe se jut az hogy szeretkezni is kell?

Igaz, hogy a B12-től 95 kg híztam és lehet, hogy megutált, de ezt én nem tudom elviselni nem is lehet.

Attol félek elvesztettem őt és csak kötelességből és emberi humánumbol él velem és evvel a kör bezárul.

Igen Tisztelt Tanár úr:

Kérem adjon tanácsot mit tegyek nem akarom elvesziteni de sajnos az az igazság, hogy tudom, nem nem csal meg de lehet, hogy nállam megszünt ezen a vonalon férj lenni ha tudnám, hogy igen vállalnám melette igyis a további küzdelmet de – előfordul, hogy közeledek ilyen téren hozzá és el is jutunk odáig, hogy tetre kész és amikor az aktusra kerül a sor egész egyszerűen képtelen vagy csak különböző formák és 1 ˝ orai fizikai kimerültség árán jutok el a célhoz de akkorra már olyan szívgörcsei vannak, hogy attol félek, megölöm őt. 26 évi házasságunk alatt mindig hűséges jó házastársak voltunk.

Ha a tanár úr azt tanácsolja ne erőltessem soha többé nem teszem. De orvos és szakértő kell, hogy vissza adja őt nekem, mert így oly megalázó élni. Tiszta férfi becsületből élne velem? A világ legjobb férje és apja!!

Mindenünk megvan, figyelmes aranyos agodik (egy pld. Sopronban voltam 500 km hazulról minden vasárnap az öt hét alatt lent volt nálam időt fáradságot nem kimél értünk: Dehát valahol beteg??

3 éve mészlerakódást találtak a gerincén minden évbe Hajduszoboszlon kezelik lehet ez befolyasolja?

A tanár úr írása szerint 60 éves korban is még heti 1x.

Kb. 2 éve már a havonként egy. „szomoruvá csak az tesz, ha a nemi élet sivár, örömtelen” (Dr. Hirschler)

Hát drága jó tanár úr idáig jutottam.

Most kérem válaszolják meg, hogy éljek mert nem akarom elvesziteni, és harcolni fogok érte, míg élek!

Mindenki által elismert tiszta rendes asszony vagyok.

Férjem mindég olyan mint aki a patyolatból jött ki (mondják) Hát hol a hiba? Hol vétettem el?  A 95 kg talán? Megunta a testem? vagy valoban beteg?

Kérem szépen. Nagyon kérem egy pár sorban nyugtasson meg és adjon nekem erőt önbizalmat a további életem kialakításához.

Bocsánatát kérem a sok fecsegésért  de kérem fogja meg egy lelki haldokló kezét.

P. J.-né”

 

11.

„Mélyen tisztelt Főorvos Ur!

Elnézését kérem, hogy levelemmel terhelem és talán drága idejét veszem igénybe. Mentségemre szolgál, hogy levelem célja a tudomány iránti érdeklődés és önkéntes segíteni akarás azok részére, akik társadalmunk közérdekű problémáinak, jelen esetben egészségügyének megoldásával foglalkoznak. Sokat tanulmányoztam etnológiával, élettannal foglalkozó könyveket és az ezekből merítetteket a gyakorlatban szűkebb környezetem megfigyelésére használtam fel. Olvastam az Ön kitünő kiskönyvét „A nők védelmében”. Más ilyen témájú könyveket is olvastam, de az ifjúság nevelésének, sexuális problémáinak leírásával ilyen világosan, közérthetően, szakavatottan még egyetlen könyv sem foglalkozott.

Hosszú évtizedeken át foglalkoztam ifjusággal mint sportintéző, így valóban ismerem az ifjúság életét, problémáit. A jó sportintéző kell, hogy apja is, barátja is legyen sportolóinak és nemcsak a sport, de magánéletük problémáival is bizalommal és tanácskéréssel fordultak hozzám. Gyakorlatból is tudom tehát, hogy mennyire fontos és gyakori problémája a fiatalságnak a sexuális kérdés. Egymás között sokat tárgyalt téma, de főleg csak a nemi élettel kapcsolatosak. Fogalmaik abban is elképesztően tévesek, míg egyéb, az egészséges nemi fejlődésükre és életükre vonatkozó kérdésekről jóformán semmit sem tudnak. Éppen a fiatalság között szerzett tapasztalataim és e témáűkkal foglalkozó szakkönyvek adatainak összehasonlítása adta azt az ötletet, hogy megkérdezzem Főorvos úrtól, milyen intézmény vagy esetleg kutató orvos foglalkozik jelenleg ezekkel a problémákkal, illetve valamilyen adatgyűjtéssel? A szakkönyvek statisztikai adatai ugyanis megítélésem szerint sok vonatkozásban helyesbítésre szorulnak. Vagy nagyon régiek, vagy nem a mi társadalmi viszonyainkra, népüónkre vonatkozó.

Van olyan irányú megfigyelésem, hogy a legutóbbi évtized rohamos technikai fejlődése a gyermekeknél nemcsak a korábbi szellemi fejlődését, hanem a nemi ösztönök korábbi jelentkezését is eredményezte.

Ne tessék félre érteni Főorvos úr, megfigyeléseimet, tapasztalataimat nem akarom úgy beállítani, hogy azok tudományos szintűek, de éppen az Ön és mások tudományos munkájának és irásuknak valóban megértése nyújtja azt a tudást, hogy a való élet jelenségeit helyesen lássam.

Mint Ön írja: az un. kulturnépek nemi életére vonatkozólag ezideig nem állt rendelkezésre megbízható adat.

Viszont Kinsey professzor adatai sem lehetnek azonosak a mi fiataljainkéval. Elképzelem, mennyivel könnyebb lett volna Önnek fiatalságunk nemi életére és fejlődésére vonatkozó megállapításait leszögezni, ha 12 ezer magyar fiatal nemi magtartásának adatai lettek volna birtokában.

Persze tudom, hogy ez utópia, mert feltudom mérni,milyen óriási munka az. De nem lehetne-e ezen úgy segíteni, hogy a nép körében vonatkozó adatgyűjtést a tudomány iránti áldozatvállalásból az alapfogalmakkal tisztában lévő laikusok végezzék el? Természetesen szigorúan ügyelve az adatok megbízhatóságára, ami nem okozhat kétséget olyanoknál, akik a tudomány iránti érdeklődésből és szeretetből végeznek munkát.

Ha valamely tudományos intézményünk foglalkozik ilyen adatgyűjtéssel, készségesen állok szabadidőmben rendelkezésre. Véleményem szerint e tárgykörben eredményesebb munkát végezhet egy ilyen személy, mint egy orvos is, mert könnyebben, őszintébben és gátlástalanabbul nyilvánulhatnak meg előtte. Bár túl hosszan veszem igénybe Főorvos úr idejét, véleményem megerősítésére leírok egy konkrét esetet.

Egy 23 éves fiatalember a következő problémájával fordult hozzám: panasza szerint képtelen a nemi közösülésre. A beszélgetésből megállapítható, hogy érzései normálisak, szereti és igényli a lányok társaságát, de közösülési kísérletei kudarccal végződnek, mivel a szükséges pillanatban az ingerek lecsökkennek és nemiszerve a bevezetéshez szükséges merevülést nem éri el. Emiatt házasságra sem gondolhat és életét céltalannak látja. Módszeresen kikérdeztem nemi magatartására vonatkozólag gyermekkortól kezdve. 14 éves koráig falun élt. Az önkielégítést társaitól ismerte meg 12-13 éves kora között és pár alkalommal végzett csak, az un. zsibbadásszerű érzésig, mivel za ejakulálás még nem volt. 13 éves korában egy hasonló korú kislánnyal volt az erdőben, akit játszás közben rá akart beszélni a közösülésre, de az megtagadta. További játszás közben megkísérelte az erőszakot és birkózás közben nem vette észre, hogy felnőttek közelednek, akik meglepték tiltott cselekménye közben. Következményként apja megverte és főleg a felnőttek sokszor gúnyolták cselekményéért.

Egyébként is szégyenlős gyerek lévén, szinte menekült az emberek közeléből. Magábazárkózott, bizalmatlan gyerek lett és ha lefekvéskor vagy ébredéskor, esetleg napközben jelentkezett a nemi ingere, kétségbeesetten igyekezett azt elfojtani, gyerekfejjel fogadkozva, hogyha felnő sem fog lányok közelébe menni.

15 éves koráőban költöztek városba, így az ismerős körből kikerült, de magatartása nem változott, főleg a lányokkal szemben. Az eset után önkielégítést nem végzett többet. Elfogadhatóságáról keresztkérdéssel győződtem meg. Kérdésemre ugyanis, hogy hány éves korában lett nemileg érett, ill. jött meg a magömlése, csak annyit tudott válaszolni, hogy a tanulóotthonban egy éjjel álmában volt magömlése. 17 éves már elmúlt akkor. Többször ez sem ismétlődött.

Magatartásában némi változást a katonaévek hoztak. A közösség némileg feloldotta a magára erőszakolt ösztön elnyomást. Néhányszor ismét végzett önkielégítést, majd közösülni akart, ami nem sikerült. Ez ismét rossz hatással volt sok gátlással küszködő nemi életére. Az önkielégytést ismét megszüntette azzal a gondolattal, hogy talán az csökkenti nemi készségét. Újabb közösülést már itthon kísérelt meg, hasonló eredménnyel.

Az itteni szakorvoshoz küldtem el azzal, hogy saját érdekében hasonló nyíltsággal mondjon el mindent. Elgondolásom volt, hogy a gyerekkori eset következtében kifejlődött gátlás okozza a zavarokat.

Most, 3 hónap után ismét jelentkezett a fiú. Mint mondja, idegnyugtató tabletta és injekció kezelést kapott,de eredmény nem észlelhető. Egyúttal újabb, előzőleg elhallgatott gátlási tényezőt közölt velem. Nemi szerve szokatlanul kicsi s ezért szintén sok gúnyolódás érte. A tény:

Az átlagostól valóban kisebb, de nem abnormális. Sportolóim között is volt hasonló és normális nemi életet él ma is. Talán inkább az feltűnő, hogy kinézetre (makk, fitymaállás) olyan 15-16 éves serdülőkornak megfelelő. A herék is kicsik. Mint mondja, a szakorvos szerint nincs jelentősége. Igaz, de esetleg nem jellemző?

Nem alkalmazható ennek  a fiúnak az esetére az Ön két megállapítása?

1. Valamennyi szervünk jó működőképességéhez... stb. Ha valamely szervünket nem dolgoztatjuk az sorvad.

Nem lehet az, hogy az egész fejlődés folyamán visszaszorított ösztön esetleg a szerv fejlődésére is kihatással lehetett. Egyébként a fiú jól fejlett, erőteljes. (179 cm, 77 kg)

2. A tartós megtartóztatás következtében csökkenhet a fogékonyság az ingerekkel szemben.

Ha ezek fennállnak, akkor nem elég csak idegi, lelki alapon keresni a bajt. Ne feledjük, hogy lényegében önkielégítéssel se foglalkozott, tehát ennek a túlzásánál fellépő káros hatásban sem kereshető a gátlást.

Legifjabb sportolóim körében ugyanis azt tapasztaltam, hogy a serdülőkorban mértékkel onanizált fistalok fitymaállása kivétel nélkül egészségesebb, (higiénikusabb) szexuális készségük erős és meglehetősen korán megkezdik a természetes nemi életet.

Nem vagyok szakorvos, ismétlem, ezek csak megfigyelések. Mindenesetre, ha a közöltek alapján Főorvos úr tanácsot tudna adni, melyik álláspont a helyes és mi a megoldás, egy fiatalnak tudnánk visszaadni az önbizalmát és legyőzni a gátlásait. Talán sikerül meggyőzni, hogy nemiszerve nem abnormális, a méretek végletein belül van, semmi oka azt szégyellni vagy fejlődésileg fogyatékosnak érezni magát. Legyen sokat nőtársaságban, táncoljon. Gondolataiban igyekezzen sexuális képességeit fokozni, általában igyekezzen magát nemi ingerek hatásának kitenni.

Ha remélhetem, hogy hosszú levelem elolvasására időt tud szakítani Főorvos úr, akkor ismételten kérném, hogy ugy az én kérdésemre, mint a közölt problémára rövid választ sziveskedjen adni.

Kiváló tisztelettel

J. F.”

 

(Na vajon, ki lehet a 23 éves fiatalember? Jó példa arra, amikor a levélíró idegen identitás mögé rejtőzve teszi fel kínzó kérdéseit.)

 

12.

 

„Kedves Doktor úr,

Bocsánatot kérek a zavarásért, de a levélírást sok tépelődés után hajtottam végre! Nehéz megerőltető munkát végzek, s a külalakért is szíves elnézést kérek, tehát ritkán írok folyamatosan.

Pár évvel ezelőtt olvastam a Doktor úrtól megjelent: „A nők védelmében” c. könyvet, ami még emlékezetből megmaradt fejemben, azzal próbálom összekötni problémámat!

Problémám 1954-re nyúlik vissza vagy lehet, hogy későbbi időpontra. Nem szeretnék marhaságot írni, így szives türelmét kérek, meghallgatás végett. A sok esemény közötül nem tudom melyik lehet az, mely most mmár hogy úgy mondjam a nemi élettől elzárt – tehát a nemi életem nem hogy nem kielégítő, hanem egyáltalán nincs! illetve nagyon, de nagyon gyatra. Úgy hogy nincs semmiféle nemi vágy szomj nincs még abban a „kis” – piciny nemi aktusban az az úgy nevezett bezsongás, begerjedés, izgalom, stb.

A nemi szervem nem merevedik meg csak egy nagyon picikét és elég rövid ideig tart ugy hogy nekem a nemi élet nem gyönyört, sem kielégülést nem nyújt, hanem majdcsak nem kínlódást. A nemi aktusban én nem tudom, de nem azzal van elfoglalva az agyam hanem egyéb események elevednek meg lelki szemeim előtt! ez a nemi képtelenség 1959 óta tart tehát 1959 óta napjainkig elfogyott. Hogy mi előzte meg ezeket? Most visszatérek 1954-re! – Abban az évben – lehetet év elején. Arra ébredtem egy éjszaka, hogy a szivem erősebben ver és mintha egy pillanatra kihagyna és megint mondjuk a normális 72-84 helyett mondjuk 100-at, 110-et vernek. Ez ezerkilencszázötvenhatban az ellenforradalmi zűrzavarok is nagyszerepet játszottak – elérte tetőfokát! – Még nappal is elég sűrűn – tehát többször naponta kalapált a szivem és a testem felszinén bizonyos rángatózást észleltem volt eset, hogy a heves szivveréssel egyidejűleg jelentkezett de attól függetlenül is – ez a rángatózás még ma is előfordul, de ritkán és pár – 1-2 másodpercig tart.

Ez a heves szivdobogás 1959-ig nagyon sokat javult, lehet, hogy az orvosok által felírt gyógyszerek térítették a normális vágásba. Sokféle gyógyszert kaptam. Emlékezetből írom nevüket: etopurin, ligatin, valeriana, szedativ forte, maripen, nem emlékszem mindenre, de ezek után panaszkodtam és szintén kaptam andaxint, dorlotilt ezek után meggyógyítottak. Igen ám, ezután meg jött a nemiszervem megmerevedésének csökkenés, amikoris először tabletta formájában kaptam johisztrint, de sokra ezzel sem mentem aztán injekció formájában kaptam a johisztrint 10 drb-ot beadtak, de semmit sem javult.

A johisztrinek szedése előttől 1959 óta napjainkig még mindig fennálltak a következő panaszaim:

Reggel, amikor felkelek a derekam kötözködés magasságában enyhe fájdalmat érzek fáradtsággal kísérve. A herém és a herevezeték combtőben a hajlongásra érzékeny és erről  egész nap tartó fáradtság vesz birtokába. Valahogy úgy néz ki a dolog, hogy a herém nehéz. Van eset rá, ha emelek utána vizelésnél ondó is vegyül a vizeletben, de megesik mondjuk munkaszüneti napon is, amikor nem csinálok semmit. Ezt a fáradtságérzetet egy pohár szeszes ital elfogyasztása még jobban fokozta – egyébként nem szoktam sok szeszt fogyasztani, mindig csak annyit, amennyi jól esik.

Napjainkban ha elfogyasztok egy pohár szeszesitalt, már nem fokozza a fáradtságomat.

Befejezésül arra kérem a Doktor urat, sziveskedjék a leirtak után némi tanácsot adni vagy személyesen keressem fel a doktor urat?

Nagyon szépen köszönöm, hogy volt olyan kedves a doktor úr soraimat elolvasni!

Maradok hálás bizalommal

S. S.

 

(utóirat): 36 éves vagyok. Ásványbányánál csillés vagyok, de amikor gépkocsivezető voltam, ezek a panaszok akkor is fennálltak. Erős dohányos vagyok, napi 20 db-ot szívok! megpróbálom leszokni róla. Egy éve, hogy nős vagyok – de hogy még meddig leszek (?) nem tudom – a remény élteti az embert! A szeszesital fogyasztásom ugy néz ki, ha van, ha nincs úgy is jó! én nem futok a torkom után!”

 

13.

„Tisztelt Professzor Úr!

Végső kétségbeesésemben fordulok Önhöz. Azt hiszem, sokan vannak, akik ilyen problémával jelentkeznek, bár nem tudom, hogy problémám megoldásra talál-e?

Fiatal házasok vagyunk, 5 éve élünk házastársi viszonyban férjemmel, akit nagyon szeretek. 17 éves voltam, amikor először voltunk együtt,m s már akkor adódtak olyan problémáim, hogy együttlétünk alatt örömet nem éreztem, de akkor ezt túl fiatal koromnak és fejletlenségemnek tulajdonítottam. Mindezek mellé azt hiszem el kell mondanom, hogy együttlétünk alatt – utólag most már tudom – csak színészkedtem és áltattam magam avval, hogy együttlétünk élvezet, de ez nem volt sokáig tartható állapot.

Férjem most 26 éves, érzem, tudom, hogy szeret és eddig igazán belátta helyzetem hiszen hidegségem ő is észrevette, bárhogy titkoltam is. A közelmúltban történt, hogy este  - miután elfordultam tőle – jogosan kifakadt, hogy „akármikor érek hozzád, mindig hideg vagy, és szinészkedsz”. Sajnos ez már nem az első eset, egyre több vita támad közöttünk, aminek fő forrása az én hidegségem.

Nem szeretném, ha házasságunk felbomlana emiatt, hiszen természetes, hogy szerelmét őszintén viszonoznom kellene adott pillanatokban, de sajnos erre nem vagyok képes.

Hogy legalább megnyugtató választ kaphassak a Professzor úrtól, el kell mondanom még, hogy mindent elkövettünk, hogy örömet találjak én is az együttlétünkben. Próbálkoztunk – az Ön könyvében is hangsúlyozott – hangulati eszközökkel. A lakásunk tiszta,  nyugodt környezetben élünk, ezek a tényezők nem játszhatnak szerepet. 5 év alatt minden módszert, minden helyzetet kipróbáltunk, de megoldást nem találtunk.

Megfordult fejemben az a feltevés, hogy esetleg szervi elváltozás is előfordulhat, de sajnos még nem tettem lépéseket orvoslására. Körzeti orvosunkhoz nem fordulhatok, mivel tapasztalatból tudom, hogy ő egyéni problémákkal nem foglalkozik, s magánorvos ismerősöm nincs, akihez bizalommal fordulhatnék.

Úgy érzem, hogy kérdésemmel pszichológushoz fordulhatnék, mivel gyermekkoromban mindig is kisebbségi érzésem volt, ami azt hiszem nagymértékben befolyásolja életünket.

Abban kérem a Professzor Úr segítségét, hogy a sok ezer levél között szenteljen pár pecet annak, hogy néhány soros levélben válaszolja meg, hogy betegségemmel – ha ugyan az – hova fordulhatok, mivel anyagi áldozatot nem kímélek házasságunk helyreállítása érdekében.

P. J.”

 

14.

„Kedves Főorvos úr!

A „Tükör” című hetilapban olvastam cikkét a Férfiak védelmében s inen tudtam meg hogy mégis csak van aki orvoslást tud adni égető problémámra s van kinek elpanaszolnom pár éves bajom remélem eredménnyel.

Nős vagyok 22 éve feleségem 62. Én pedig 54 éves vagyok azonban a 8 év küllönbség nem akadályoz hogy feleségem szeretem. Feleségem soha nem volt egy tüzes nő de nem is volt frigid azért nemileg megértettük egymást.

Cca 5-6 éve beteg lett és őt megcsalni nem akartam visszatértem aglegényi kielégülési módomhoz az Önkielégítéshez. Sajnos ezt oly sokká űztem hogy utána felgyógyulása után sem hányzott a közös élet ha szükségét éreztem továbbra is magamban élveztem el.

Fagatni kezdett hogy mi a távolmaradásom oka sosem tudta hidegségem sem mért van. Közöltem, hogy már nem kivánom és csak pisilésre használom  nemi szervem ami nem volt igaz. Ő gyanakodni kezdett orvoshoz küldözgetett kaptam is egy injekció kurát és egy sorozat Johisztrint azonban ez a kezelés sem volt eredményes csak egy állandó csípős bizsergést idézett elő. Ez sem volt sem mert ha próbálkoztam is a közösüléssel nem hozott semmi eredményt nem tudtam elélvezni mert mire rákerült volna a sor lelankadt.

Hiába próbálkoztam ha éjszaka fel is állt feleségemnél nemtudok elélvezni csak ha kezemel manipulálok mert rögtön lelankad s az izgalomtol csak erős fejfájásom marad meg.

Gondolom az önkielégülésnél a tenyér ill. a dörzsölés okozta inger máshová tevődött át, s így azt a helyet a hüvelybe való behatolásnál nem tudom biztosítani bármilyen kemény is a mozgatás után rövidessen lelankad s elélveznem nem sikerül.

Ön cikkében ezt nem betegségnek, hanem jellemszegénységnek bélyegezte s ebből szeretnék kigyógyulni mert már vagy két hónapja himvesszőm nem is érintem s nem is gondolkodom hátha ez is segítene de sajnos a próbálkozás kudarccal jár. Feleségem kivánsága hogy állítsam vissza a régi közösséget mert különben nem lesz hajlandó velem tovább élni de ez nékem is fájó, nemcsak néki fiatalabb korunkban szépen éltünk de sajnos nem tudom mit tegyek.

Feleségem szeretem mit lehetne tenni hogy vissza áljon köztünk a kölcsönös nemi élet ha nem is ugy mint fiatalabb korba de időnként vele s ezzel talán az Ő hátra lévő éveit is megtudnám vidámítani.

Nem lenne semmi probléma, hogy ha tovább lenne kemény a hímvesszőm akkor talán el tudnék élvezni erre nem tudom volna e valami mód vagy szer.

Ez a jelenlegi életem nálam sem öröm elég sokszor van emiatt köztünk nézeteltérés nem tudom mit tegyek kétségbe vagyok esve.

Nagyon kérem irja meg mi legyen a további tervem ha lehetne privát rendelésen és felkeresném Önt válaszát várom

üdvözlettel

P.J.”

 

15.

(Ez a levél is gyanus... Nem vennék rá mérget, hogy nem valamelyik mókamester-barátom szerzeménye.)

 

„Tisztelt Hirschler Doktor úr!

Szíves elnézését kérjük a zavarásért. Mostanában olvastuk az Ön könyvét. A Nők Védelmében 69-es kiadást. Nagyon sokat nyujtott nekünk az Ön könyvének tartalma. A felségem és a magam nevében köszönöm, hogy ilyen jó könyvvel ajándékozott.

Féléves házasok vagyunk s be kell vallanunk nagyon kezdők vagyunk a nemi élet terén. Habár mégegyszer hangsúlyoznom kell, rengeteget tanultunk az Ön könyvéből, mégis van problémánk. Nagyon szeretnék bizalommal fordulni a Tisztelt Doktor Úrhoz. Inkább elvi problémává vállt előttünk, de mindinkább kihat gyakorlati területre is. Lehet, hogy csak rosszul értelmezzük az Ön könyvének egyik fejezetét, amelyen rengeteget morfondíroztunk már. Itt az asszony aktivitását tetszik  tárgyalni „a kielégülés” résznél. Idézem:

„Legyen cselekvő a szerelmi előjátékban és iránytsa azt úgy, hogy öröme teljék benne. Legyen cselekvő az érintkezésben is, mert csak akkor tudja elérni a csikló és a kisajkak dörzsölését az érintkezés alatt, ha a hüvely záróizma segítségével ráhúzza magát a hímvesszőre.”

Ezt nem értjük. Hogy kell ráhúzni a nőnek magát a hímvesszőre.

Nagyon szeretnénk, ha a Tisztelt Doktor úr megmagyarázná nekünk, hogy tetszik ezt érteni. Az előbbi fejezetekben olvastunk arról, hogy a záróizomnak az érintkezésben jut szerep. A nő ezt tudja működtetni, összehúzni. Ez az összehúzás egyenlő-e azzal, hogy „ráhúzza magát a hímvesszőre?” Az érintkezés alatt a záróizmot össze kell-e húzni? Vagy a ráhúzza szó azt jelenti, hogy olyan pozícióban kell lenni a nőnek, hogy a csiklót érje a hímvessző dörzsölése. Tehát felülről húzza magát az egész testével. Melyik tényezőt tetszik érteni alatta. Nagyon kérjük Doktor Úr magyarázza meg nekünk.

Feleségem véleménye alapján a záróizom összehúzása az érintkezés alatt nehézkesnek bizonyul és külön koncentrálást vesz igénybe.

Nagyon kérem Tisztelt Doktor Úr, legyen kedves kérdésünkre szombatig választ adni egy express levélben, így még itt vidéken is aznap megkapnánk a várva-várt levelet.

Feleségem kisebb-nagyobb gátlásokkal küzd s még tetézi az, hogy hétfőn új munkahelyen fog kezdeni. Nagyon reméljük azt, hogy a jövő hetünk a Doktor úr segítségével ezen a téren gondmentessé fog válni.

Szives válaszát előre is hálásan köszönjük.

S. J . és neje”

 

16.

„Kedves Doktor úr!

A vöröskereszt útján önhöz küldött levelemre 11-én a választ megkaptam.

Nagyon köszönöm önnek, sok munkája mellett igyekezett választ adni. Engedje meg, hogy egy-két gondolatot rögzítsek köszönetemhez. A férjem azt mondotta, nincswen olyan orvos, aki elárulná, hogy egy férj miért gyűjt pornográf fényképeket. Majdnem igaza lett. A doktor úr sem árulta el, de szerencsére mégis akadt, aki felvilágosított. Csak két eset jöhet számításba: vagy monogám hajlamú vagy a feleség már megszokott, nem tudja felizgatni. Erre voltam kiváncsi.

Most már értem hogy miért volt a férjem úgy kikelve magából, miért szidott, miért nincs semmi közöm az ő dolgaihoz.

Egyébként kár volt felhozni példának a nyugati országokat. Köztudott, hogy a meztelenség üzlet, és milyen fülledt mocskos erotika van a kiélt férfiak számára, akiket az egyszerűség vagy a tiszta szerelem nem gyújt lángra. Ez is igy igaz doktor úr, csak éppen undorító egy egészséges, és a szerelmet a legszentebb érzésnek tekintő ember részére.

Jóegészséget kívánok és melegen üdvözlöm

V. K.né”

 

17.

„Kedves Doktor úr!

Igérem, hogy többet nem fogom zavarni, de levele viszontválaszra késztetett. Én nagyra becsülöm és felyet hajtok az ön tudása, munkássága és lelkiismeretes igazságszerető embersége előtt.

Ön azt írja, mi mindent gyűjtenek az emberek, bélyeget, gyufacimkét, fegyvert, stb. De ezt nem titokban, dugdosva, éjjel, valakitől veszik meg, hogy senki nelássa! Főleg nem kelt nemi izgalmat, mint a mocskos pornográf képek?!

Pontosan az ön és Haraszti könyvében olvastam, hogy bebizonyított dolog, hogy a férfiak 90 %-át fölizgatja az erotikus kép. Ezért vásárolja meg minden áron és úton-módon a negyvenen felüli férj. Az én kedves párom is ezt tette, lealacsonytva magát egy cigányhoz, precizen megválogatva minél dúsabb idomú és minél disznóbb pózban legyen az a ribanc. Ugye milyen izgató lehetett az én karcsúságom és kicsi melleimmel szemben?! Most már tudom, hogy azért ordított rám a férjem magából kikelve, mert ösztönösen megéreztem az igazságot, amit meg is mondtam neki, mire a szemembe vágta, hogy na és, olyan nagy baj az, szaladj a pártbizottságra, hogy ilyen férjed van! Azért azt tudta, hogy nem illik velke dicsekedni és főleg tudta, hogy nem tud félrevezetni. Bizony hogy megalázott vele. Ezért akartam én bizonyságot szerezni. Egyébként amit akkor haragjában a szemembe ordítozott, hogy nem voltál elég, semmi közöd az én dolgaimhoz, azt csinálok, amit akarok,öld meg magad, minek vagy itt., stb. mindezt most már letagadja hogy ő ezt nem mondta. Én többé sem őtet sem mást nem kérdezek a képekkel kapcsolatban, belefáradtam a hónapok óta. Az biztos, hogy a bizalmam, megbecsülésem elvesztette. Ez az incidens köztünk áll  mindig. Ha csak egy gyerekünk volna elválnák tőle, és akkor bélyegezhetne ugy a disznó képek előtt, ahogy akar, de két gyerek van és én nem adom oda senkinek sem. Bocsásson meg a doktor úr, de könnyebb lett a szivem, hogy írtam, és engedje meg hogy elvtársi üdvözletem küldjem, magam is több mint 10 éve pártag vagyok. Munkájához jó egészséget kívánok, sokszor üdvözlöm

V.K.-né”

 

18.

„Mélyen tisztelt főorvos úr,

a könyvet melyet Ön írt átolvastam, hasonló könyvem nekem is volt, de olvasás közben ellopták tőllem. A könyv jó dolog, felvilágosító munka, sajnos kevés szülőt érdekli, a címlapjáról ítélve, azt mondják, pikáns.

Most pedig rátérek arra a dologra, ami engem érdekel és ami az egész nős életemet tönkre tette. Miért kezelnek az orvosok Incemórival? Szabad-e ezt (a) veszedelmes szert egy férjes nőnek kirendelni? Ez a szer az egész életem harmóniáját megzavarta. Azóta a felségem ideges, a férfit nem kívánja, a munkához nincs türelme, stb. Ez a szer a gyermekáldást nem korlátozza, de a nő olyan érzéketlen, mint egy fa. Őszintén bevallom, több ízben más utat kerestem, mert egy érzéketlen hústömeg nem adta meg rendes nemi életet, de azért szaporodtam mint az égen a csillag, nagy bánatomra. Ez a feleségem már a harmadik, 23 éves korában vettem feleségül. Ettől a feleségemtől kilenc gyermek született, jól tejelő és könnyű szülő nő. A kilenc gyermek közzül csak az első él, 45 éves MÁV főintéző, két gyermek atyja. Hat gyermek kicsi korában meghalt, két gyermeknél abortusza volt. Jelenleg a feleségem 72 éves, szalad mint a fürj, csak élet nincs benne, kioltotta az Incemori. Én jelenleg 75 éves vagyok, az orvosok fizikai berendezésem alapján még legalább 20 évet jósoltak, jókedvű bohém ember vagyok, pénz nélkül. A legutóbb vérnyomással a Diósgyőri kórházban feküdtem, kijövet előtt kabarét rendeztem. Az első feleségemtől egy ötven éves lányom van, az anyja 20 éves korában gyermekágyból felkelve megfázott és galop tüdőbajban pár hó múlva meghalt. A második feleségem a sógornőm volt, ettől kettő leány maradt, az első 48 éves, a másik 44 éves. A második felesélgem gyors szülés következtében elvérzett, a lepény oda volt a méhhez tapadva, az orvos a háznál tehetetlen volt, a bába elájult én segédkeztem, de mindhiába egy egészséges kedves nőnek megkelletett halnia. Én úgy gondolom, a bába manipulálni akart, méh elfordítást, de nem sikerült, ezért ájult el.

Most pedig a könyv nem tesz említést,, hogy hármas néegyes ikrek miként jönnek létre? Igaz-e az, hogy ha egy nőhöz több férfi jár rövid idő közben, ott fogamzás nem történik, mert az egy ondó sejt a másikat megsemmísiti. A válaszra vonatkozólag nagy százalékban vannak olyan nők, akik a férfit rövid úton megutálják, jól laktak vele és csömört kaptak tőle, pedig ezek bizonyára Incemórit nem kaptak. A nők nagy legények és hamar odavágják szegény férj uramnak, te szerencsétlen, egy nőt nem vagy képes eltartani és ekkor elszakad a húr és kész a válás.

Úgyhiszem a témát ezzel befejeztem.

Mezőkövesd,

Teljes tisztelettel

Zs. M. Gy.

 

Már postára karatam adni a levelemet, eszembe jutott, hogy van-e tudomása az orvosoknak arról, hogy vannak olyan nők, kik egyik hónapban nők, a másik hónapban férfiak. Az ilyen nőknek hol vastag a hangjok, hol cérna vékony. Az ilyen nőknek állítólag a csiklójuk a férfiakéhoz képest megmerevedik és a másik megértett nővel szabályszerűen közösülnek, persze a nemzés elmarad. Egy ilyen nőt ismertem Debrecenben Cs. Katalint. Az ilyen nők férfigyűlölők a férfiakat kerülik. Egy másik esetet is ismertem, a nőnek kecske szakála volt, séta pálcával járt férfi ruhában, ez másképpen inteligens nő volt. Mezőkövesden is van ehhez hasonló, ennek volt férje is, azt beszélik róla, hogy csira, nemzedék maradvány nincs. Az Isten a nőket csak bajnak teremtette a világra, a kifestett szemekkel és a bubifrizurával megveszik a szerencsétlen férfit és azután úgy játszanak vele mint macska az egérrel, kár a nőket védeni! A nő akkor is titkot tart kebelében, ha férjit szereti és a közös harmónia megvan közöttük, ennek lettem én másodszor áldozata és míg élek kitörölve életemből nem lesz. Nincs kifogásom az ellen, ha a könyv bővített kiadásábanj, bizonyos részletek napvilágot látnak.

Zs. M. Gy.”

 

19.

„Doktor úr,

„A nemi élet kérdései” c. munkájához szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A könyvet évekkel ezelőtt adták ki de talán nem érdektelen ha személyes tapasztalataimmal gazdagítom és némelykor helyesbítem véleményeit.

Igaz ugyam, hogy levelem inditó oka személyes tragédiámhoz kapcsolódik s mitagadás inkább tanácsot szeretnék kérni mintsem „lángoszlop” lenni az orvostudomány eme kevéssé jártas berkeiben.

Hadd mondjam ki végre a maszturbálásról szeretnék írni.

Sajnos a könyv nics kéznél így nem mondatokat, hanem gondolatokat idézek.

Azt állítja, hogy a serdülő kor előtti maszturbálásnak anatómiailag nincs vége. Ez nem igaz.

Én nyolc éves korom óta maszturbálok lassan tíz (!) éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Bár (egyéni véleményem szerint) erőteljesen rombolja a koncentráló és emlékező tehetséget, élénken emlékszem, hogy a kélyérzésnek volt tetőfoka ondó kilkövelés nélkül (ami ugye azt jelenti, hogy serdületlen állapotban történt).

Ön erről a serdülés előtti maszturbálásról azt állítja, hogy teljesen ártalmatlan. Ez sem igaz. Persze a veszteség mértéke alkat szerint változik. De lényegében kisebb-nagyobb károkat mindenkinél okoz. Én gyáva, határozatlan és lusta lettem, és mindinkább nehéz gondolkodású, felfogású. Pedig akkor még a bűntudat nem súlyosbította csak évek múlva, amikor megtudtam, hogy káros.

Ez fokozottabb mértékben vonatkozik a serdülés utáni maszturbálásra, mert itt már tudja ösztönösen vagy tudatosan, hogy helytelen dolgot csinál, s ha erőtlen ahhoz, hogy leszokjon a lelki sérülések többszörösen felülmúlják az egyéb veszteségeket. Káros egészen addig, amíg a nemi ösztöne el nem torzul oly annyira, hogy idegenkedik a normális nemi élettől. Ezek az emberek roncsok.

Összegezve:

1. A maszturbálás a serdülés előtt és után is káros. A legnagyobb ártalmakat a lélek szenvedi, de mindenre rossz hatással van.

2. Az a tény, hogy az emberek túlnyomó többsége túlesett rajta minden különösebb következmény nélkül, Önt igazolja. A biológia farkastörvénye, hogy csak az éléetképes élhet. S itt kapcsolódik az én problémám. Mint írtam, tíz éve maszturbálok. A harcok és kudarcok évtizede volt. Tíz vagy kevesebb éve nem tudok belenyugodni abba, hogy gyenge vagyok. Több hosszabb szünet volt a tíz év alatt, amikor ellenálltam  a kisértésnek. Ezek az időszakok alatt igen sokat fejlődtem. (pl. egy év alatt 12 cm-t nőttem) s a tanulmányi eredményeim csak ezidő tájt volt négyes. Node nem írok le minden apróságot, így is hosszúra nyúlik  ez az irkafirka.

A lényeg

1. Két hónapja már normálisnak találom a nemi életet (természetesen (?) ezelőtt sem a maszturbálást tartottam normálisnak, hanem az önmegtartóztatást (ez megoldja az évtizedes problémámat). Most végzem az első gimnáziumot, ami bozonyíték, hogy nem törtem meg.

2. Leszíjjazott kézzel fekszem mert a beidegződött kéjszerző mozdulatok éjjelente öntudatlanul fél éve már többször meglátogattak.  (ez nem azonos a kielégületlen serdülők éjjeli magömlésével)

Hogy mégis mit akarok ha már ennyire rendbejöttem. Félelmes és alattomos ellenség az enyém.Már nem érdekel, hogy mi lehettem volna, ha nem maszturbálok. Pedig három (!!!) évet vesztettem és most is küszködök a tizennégyévesek szellemi táplálékával, de bizton tudom, hogy ezt kell csinálnom.

Legfontosabb most az akaraterő fejlesztése és állandó edzése, hogy véletlenül se történhessék meg, hogy még egyszer visszaessek (úgy érzem, nem élném túl). Már különböző módon rendszertelenül ugyan, de edzettem akaratomat érzésem szerint ez nem volt elégséges. Talán egy kicsit nevetségesen hangzik de egy ilyen tíz év után ujrakezdeni nehéz, nem lehetek elég óvatos s az akaratedzésben némi biztosítékát látom fejlődésemnek. Szeretném tudni mi a véleménye róla,s ha javasolja, hogyan és mit vagy kihez forduljak szóval várom, nagyon várom a válaszát.

Mégegyszer hangsúlyozom, hogy kevésnek érzem a mindennapi életben való helytállást, olyasmire gondolok, amit a férfiak csinálnak, természetesen az egészségük veszélyeztetése nélkül.

Elnézést kérek a macskakaparásért és egyáltalában, hogy zavartam, irásaiból ítélve nagyon rokonszenvesnek tűnt és olyannak, akihez bátran fordulhat az olvasó.

Tisztelettel

K. R.”

 

20.

„Kedves főorvos úr!

Abból az alkalomból, hogy elolvastam „A nők védelmében” című nagyszerű művét, elhatároztam, hogy felhívom figyelmét valamire. –

Bizonyára nem ismeretlen Ön előtt az a körülmény, hogy nekünk nőknek micsoda tökéletes kielégülést nyújt a bidet nagyon meleg és erős vízsugara a csiklóra irányítva. Nincs az a közösülés vagy más önkielégítés, amely ezzel az élvezettel felérne.

Sajnos Budapesten még kevés olyan lakás van, ahol a melegvízszolgáltatás is működésben van és bidet is van. –

A nők eljárnak azonban a fürdőbe, ahol minden lenne, ha....! –

És ez az a „ha”, amire fel szeretném hívni a figyelmét. –

A Gellért luxus (?) fürdőben pl. összesen 4 bidet van, 3 a tussolóhelyiségben és egy szeparáltabb helyen. Ezek közül egy általában teljesen el van romolva. A többinél pedig az az helyzet, hogy a melegcsap le van zárva, legfeljebb gyenge langyosvizet lehet csinálni és ennélfogva a vízsugár oly gyenge, hogy alig ér fel a testig, úgy kell fellocsolni. – Ez tehát egyszerű mosakodásra sem alkalmas, sőt a hideg víztől hólyaghurutot lehet kapni.-

A jellemző az, hogy  a nap minden szakában sorbanállás van a működő bidet-ek előtt. De mint említettem ez is inkább csak kínlódás a csapokkal. A nők negyedórákig próbálgatják, összevissza csavargatják, hogy kapjanak végre egy rendes melegvizet és vízsugarat. A vége rendesen az, hogy idegesen, felizgatva és kielégületlenül távoznak és próbálkoznak a másiknál. Ha aztán néha egyik vagy másik megfelelőbb, akkor van ott aztán sorbanállás. Majdnem egymást lökik le róla.-

Persze csak titokban csinálja mindegyik, mert megszoktuk, hogy a nemi érzéseket titokban kell tartani - !?!

Valószínű, hogy a csapok szándékosan vannak leszerelve, mert nyilván rájöttek, hogy a nők a bidet-en nem csak mosakodnak, hanem kielégítik magukat. – Ez pedig szigorúan tilos, ugyebár???

Tekintettel arra, hogy olyan sok magányos nő van, akiknek nem jut férfi és tekintettel arra, hogy a férfiak közül is alig akad, aki képességeinél fogva teljes kielégülést nyújthat, igazán a nők védelmében járna el a bp.-i fürdőigazgatóság, ha a közös fürdőkbe nagyobb számú bidet-t telepíttetne és a csapokat megfelelően működtetné, világos „meleg” – „hideg” felírással. Akkor nem lenne sorbanállás, csapok próbálgatása, hanem 2 perc alatt minden nő tökéletesen kielégülten, jókedvűen, megnyugodva hagyná el a helyét. –

Ön tudja legjobban, hogy a nők idegzetére, munkájukra, kedélyükre milyen zavarólag hat a kielégületlenség. Ahelyett tehát, hogy még a már meglévő lehetőségeket is tönkre teszik, intézményesen kellene fürdők útján gondoskodni az idegek lecsillapításáról és kevesebb legatin és sevenaletta fogyna a patikában.

Kérem főorvos urat, hogy a nők érdekében vesse latba szaktekintélyét fentebbmondottak orvoslására.

Tisztelettel

egy szakértő és nem álszemérmes 50 éves asszony”

 

21.

„Tisztelt Doktor úr!

Végső kétségbeesésemben Önhöz, mint a „Nők védelmében” c. könyv írójához fordulok, mint az egyetlen emberhez, aki – gondolom – megért. Azért írom le mindezt, mert attól félek, hogy idegességemben, zavaromban nem tudom elmondani. Teljesen kiborultam testileg, lelkileg és egyetlen megoldásnak az öngyilkosságot találom.

Az Ön könyvében csak olyan esetekről van szó, ahol a házasfelek szeretik egymást és a nő mégsem tudja élvezni a házaséletet. Én nem hogy nem élvezem, de annyira undorodom tőle, hogy libabőrös lesz a testem, hányingerem lesz és az undortól rángatódzom. Évek óta idegekezelés alatt állok és nem használ semmi gyógyszer és a baj okát nem tudták megtalálni, bár én első perctől kezdve tudtam, mi lehet a fő ok, de nem volt bátorságom szólni róla. Ez a második házasságom, de egyik sem volt szerelmi házasság, az első bosszú, a második a férjem részéről történt erőszakosság. Ismeretségünk első negyedórájában megkért és 1 hét múlva esküdtünk, annak ellenére, hogy én nem szerettem. Nem voltam én mindig hideg nő. 1940-ben volt egy orvos százados vőlegényem,akivel, hogy úgy mondjam, halálosan szerettük egymást. Hosszú kálváriát kellett megjárni, míg a kormányzói engedélyt megkaptuk a házassághoz. Végül két héttel az esküvő előtt házasságunkat illetve jegyességünket felbontotta azzal az érvvel, hogy nem szeret eléggé ahhoz, hogy elvegyen, de a fő ok az volt, hogy a családnak nem voltam elég gazdag. Ez a csalódás kihatott egész mostani életemre. Bosszúból hamarosan férjhez mentem egy régi udvarlómhoz, akit nem szerettem. A nászéjszaka a legnagyobb fokú undort és utálatot váltotta ki belőlem és férjem telhetetlensége. Mikor volt vőlegényem megtudta, hogy férjhez mentem, a kormányzói engedély birtokában sürgősen elvette azt a lányt, akit a család kiválasztott neki. Majd újra összetalálkoztunk és ezentúl kerestük egymással a találkozást, melyek csak sírásokból, panaszokból és nem megnyugvásokból állottak. Nem kerültünk egymással szerelmi viszonyba, mert ebben erkölcsös buta nevelésünk gátolt meg. A vége az lett, hogy ő 1944-ben öngyilkos lett. Férjemet nem elégítettem ki, ezért tudtommal megcsalt. Házasságunk mégis az anyós és a színésznő sógornő miatt bomlott fel, na meg azért is, mert nekem teher volt a sexuális élet. Mint elvált asszony megint szerelmes lettem. Ez a szerelem volt férjem legjobb barátja, egy ismert nőgyógyásszal alakult ki, aki bár különváltan élt halálos beteg feleségétől, haláláig őjabb házasságot nem akart kötni. Bár nagyon szerettük egymást, kívánságára két éven keresztül mindig ott ültem a műtők és szülőszobák előtt, hogyha egy percnyi ideje van, láthassuk egymást. Jártam vele egyik betegtől a másikig, közben a kapuk alatt megvártam.

Azt hittem a lelki szerelmet külön lehet választani a sexuálistól, és amit éreztem testemben, nem tudtam, mi az. Hogy nem volt viszonyunk, azért csak ő hibás. Azt gondoltam, hogy egy nőgyógyász képtelen sexuálius vonatkozásban szeretni egy nőt. 1947-ben a Rajk-perrel kapcsolatban letartóztatták, mert sok ismerőse és páciense volt az amerikai követségről. 8 évre elítélték, azt sem tudta, miért. 1948-ban, mint már írtam, egy heti ismeretség után férjhez mentem jelenlegi főmérnök férjemhez, akit nemhogy nem szerettem, de házasságunk első heteiben megutáltam, zsarnok, önző, durva, goromba természete miatt. Igazi gépember szív és lélek nélkül. Amellett alaptalan féltékenységével megkeserítette életemet. 10 éve élek vele egy pokolban. Két igen jól sikerült gyermekem született és vagy tízszer voltam még teherben, minden óvatosság ellenére. A curetek rettenetesen megviseltek, hogy idegeim teljesen felmondták a szolgálatot. Ekkor a nőgyógyász barátnőmet kerestem fel azzal a kéréssel, operáljon meg, hogy több gyermekem ne legyen. Tőle tudtam meg, hogy Sándor 8 évnél előbb kiszabadult és küldött, hogy hozzá menjek panaszommal. Bár nagyon lebeszélt, férjem akaratára mégis megcsinálta a petevezeték elkötést. Két évig folytatódott, ami 47-ben abbamaradt, naponta találkoztunk, órákat sétáltunk, hogy együtt lehessünk, rendelőkben és onkológiákon várakoztam rá, hogy csak addig is együtt lehessünk, amíg egyik helyről a másikra megy. Most már azért nem köthettük össze életünket, mert kiszabadulásakor elvett egy dizőzt, aki mint kisült már előzőleg is a szeretője volt és állítólag nem tudott tőle szabadulni. Tavaly tavasszal kétszer volt idegösszeroppanásom. Egyensúlyi érzékem bizonytalan volt, sokszor elvágódtam a lakásban, nem mertem kimozdulni az utcára. A körzeti orvos, aki jó barátunk általános vizsgálatnak vetett alá. Ezek során a Csengery utcába kellett mennem a fülészetre, ahol összetalálkoztam egy pécsi vendégorvossal, aki tanulmányúton volt éppen Pesten. Ez a pécsi főorvos kezdte először bogozni lelki alapon betegségemet. Mondta, hogy menjek ki hozzá a László kórházba, ahol működött és lakott is. Egyik délelőtt kimentem hozzá a kórházba, feltártam előtte eddigi keserves életemet és azt, hogy soha nem lehettem azé, akit szeretek. Őrült fejjel azt is elmondtam, hogy nem lehet több gyermekem. A 2 órás beszélgetés során kiderült, hogy velem egyidős, első látásra belém szeretett, és azt a tanácsot adta nekem, hogy tegyem félre a gyógyszereket és injekciókat, szeressem őt és hamarosan rendbe fogok jönni. Olyan gyengéd, olyan kedves, olyan szeretetteljes volt hozzám, hogy nem volt nehéz őt követnem. Egy hét sem telt bele, semmi bajom nem volt, végre értelmét láttam az életnek, szeretve voltam, szerettem és a szerelem gyönyörrel ajándékozott meg 37 éves koromban először. Azt mondta, győzzem le az igát, csomagoljak össze és menjek le vele Pécsre.

Ezután az gyötört, hogyan oldjam meg ezt a problémát a leköltözést válás nélkül, de mindent a sorsra bíztam, mert szerettem. 3 hétig tartott csak a boldogság. Elutazása előtti napon kertelni kezdett, hogy a gyerekeket hagyjam itt, mert csak 1 szobás lakása van. Most már nem azt mondta, hogy örökre menjek hozzá, hanem csak pár hétre. Megkezdődött a kálvária. Oknak azt hozta fel és azon lovagol egy éve, hogy bár engem szeret mindenkinél jobban a földön, nekem nem lehet gyermekem és ő gyereket akar, saját gyereket. Ha távol volt, levélben állandóan veszekedtünk, ha jött, egy nagy szerelemben forrtunk össze. Ez így megy egy éve. Most áprilisban megint jött, hogy itt marad 4 hétig, de két hét után sürgősen haza kellett mennie, úgyhogy elbúcsuzni sem tudtunk. A két hét alatt is alig találkoztunk, mert nem tudtuk összeegyeztetni időnket. Sok keserves kínlódás után múlt szombaton leutaztam Pécsre váratlanul. Nagy szeretettel és szerelemmel fogadott, de közölte velem, hogy rövid időn belül megnősül, mert gyereket akar és nekem nem lehet. Megismertem a lányt is, kit kiválasztott és saját beismerése szerint nem szeret. Egy csúnya, rossz alakú, vastaglábú, gusztustalan családanya-típus. Eltökélt szándéka, hogy hozza majd a gyerekét felnevelni. Főorvosi fejjel azt hiszi, hogy én ilyen marhaságot elhiszek. Tudom, volt már dolgom gyámhatósággal, a gyermeket semmi szín alatt nem ítéli a bíróság az apának, a fiút hét éves kora után perelheti, de nem biztos, hogy megkapja még akkor sem, ha feleségére rábizonyítja, hogy ledér életet él. Nem gondol arra, hogy tönkre teszi úgy a lányt, mint saját magát, rólam nem is szólva. Görcsösen ragaszkodom a boldogságomhoz és ha lehet eredményes műtétre számítani, szívesen alávetem magam. S ha minden reménytelen, nem tudom, mi lesz velem? nem bírom ki az életet.”

 

 

22.

„T. Doktor Úr!

Jelenleg „A nők védelmében” c. művének hatása alatt állok, ugyanis ma fejeztem be az olvasását és az utolsó fejezet hívta fel a figyelmem, hogy írjak Önnek.

A könyv azt hiszem, nagy sikert arat az olvasók táborában, mer sok problémát közös nevezőre terel a nő és férfi szerelmi kapcsolataiban. Azonkívül erőt ad sokaknak olyan dolgok fölfedezésére is amelyekről korábban még az orvosnak kényszerrel vagy egyáltalán mnem nyilatkoztak.

Én is hasonló helyzetben vagyok és csak most – hogy olvastam az Ön könyvét – van erőm részletesen nyilatkozni lappangó nemi gyötrelmeimről. Eddig nem mertem és nem is tudtam kihez fordulni tanácsért.

Remélem Öntől megkapom majd a segítséget.

Huszonkét éves vagyok, 2 éve végeztem az egyetemen és most, mint mérnök dolgozom az egyik üzemben. Ismeretségem egyre bővül, sőt már ott tartok, hogy meg kellene nősülnöm. Sajnos azonban erre jelenleg nem gondolhatok, mert sexuális szempontból olyan gyenge vagyok, hogy csak kellemetlenség adódnék belőle.

Éppen ezért szeretnék Öntől tanácsot kérni, hogy mit csináljak?

Jelenlegi és korábbi tüneteim:

1. Ha egy nővel elkezdem a jól simert szerelmi játékot, egész hirtelen de csak kis mértékben érem el az izgalmi állapotot. A hímvesszőm nerevedése nem erőteljes és egész hamar megindul az ondó kifolyása /szabályszerűen elfolyik az energiám, mielőtt még megkezdeném  a nemi érintkezést) Másodszor már nem is tudom magam izgalmi állapotba hozni, még az előbbihez hasonlóan sem, mer az ondó folyása folyamatos marad.

Már-már kezdek kétségbe esni, hogy mi lesz velem. Sokszor annyi ondóm elfolyik, hogy nagy foltokban átnedvesíti a nadrágomat, anélkül, hogy különösebben nemi izgalomba jönnék. Mostanában a közösülésig sem tudok eljutni, mert a hímvesszőm vagy hiretlen ernyedt állapotba kerül, vagy nem is merevedik meg eléggé.

2. Sok esetben előfordul az, hogy éjszaka álmomban történik a kilövelés. Még álmomban sem tudok az érintkezési aktus végére érni, itt is minden idő előtt történik, de előfordul az is, hogy semmi hasonlót nem álmodok és mégis elfolyik az ondóm.

Ezt a jelenséget kb. 21-22 éves korom óta észleltem és egyre fokozottabb mértékben. Persze eleinte azt hittem, hogy sok az energiám és a fölösleget adja le a szervezetem, sajnos most látom, hogy tévedtem.

Előre bocsátom, hogy nemi életet intenzíven már 21-22 éves korom óta nem folytatok (nővel), az onániát is mérsékeltem, sőt az utóbbi években teljesen elhagytam, mert a féltem a kimerültség jeleitől.

Ennek ellenére az éjszakai kilövelések nem szűntek meg. Most is már állandó rettegésben tart, mert nem merek üdülni menni, nem megyek külföldre, mert ha nem saját ágyamban alszom, mindig rettegnem kell, hogy bepiszkolom az ágyneműt. Ez a jelenség főleg akkor szokott előfordulni, amikor este megfürdöm langyos vízben, de az utóbbi esetben a fürdési napokat kivéve is gyakori szokott lenni.

3. Mostanában már az is előfordul (kb. 1 éve), hogy egyszeráen semmi nemi izgalom és mégis megindul az ondó folyása, csöpögése.

Főleg vizelés után észleltem, hogy egész sűrű kocsonyás ondódarabocskák jönnek ki az erőlködés vagy nyomkodás hatására. Ez az állapot még 1-2 órával is észlelhető a vizelés után. Ez nagyon kellemetlen, mert olyan illata van a nadrágomnak, mintha nemi érintkezés után lennék és nem tisztítanám le magam. Nap mint nap fürödnöm kell és alsónadrágot kell cserélnem.

Itt kell megjegyeznem, hogy mind az éjszakai, mind pedig a nappali folyások után rendkívül rossz a közérzetem, ideges vagyok és gyenge, azon kívül érzem, hogy fáj a hátam. Még megjegyzem azt is, hogy nem tudom akumulálni az energiám.

Testsúlyom is nagyon kevés a magasságomhoz képest. 179 cm magas és 61-62 kg. vagyok. Rengeteget eszem és egyáltalán nem birok hízni. Állandóan azt a szemrehányást kapom, hogy szokjak le a nőzésről – most külsőleg minden kétséget kizáróan olyan az arcom, mintha minden éjjel nővel lennék, pedig csak az előbbi folyások szorongatnak állandóan – mert elfogyasztanak.

Véleményem szerint csak ez az állandó folyás gyengítheti le a szervezetem.

4. Hogy nem tudok nemileg teljesen felizgulni, már gondoltam arra is, hogy talán túl sokat voltam röntgenezve.

3x volt ma háti csigolyámról felvétel készítve és 5x mellkasröntgen az alábbi  idpontokban.

...

Azonkívül 10 alkalommal kaptam a háti csigolyákra rövidhullámú kezelést.

A fenti csigolyák is főleg a folyások után észlelt gyengeségi tünetek alkalmával érzékenyek – Talán ez is összefüggésben van a nemi dolgokkal? –

5. De felvetettem magamnak a kérdést, hogy ki vagyok-e fejlődve eléggé nemileg? – Mint ahogy Ön írja „ha valakinél a nemi ösztön fiatalon erősen jelentkezik, akkor később is csak kis mértékben gyöngül –

Nálam már erős ösztön jelentkezett 15-16 éves koromban, persze akkor szoktattak rá a barátok az önfertőzésre is, és ahogy vissza emlékszem, nem is kis mértékben űztem, amiről csak 20-21 éves koromban kezdtem leszokni, de nem 100%-ig. Kb. 25 éves lehettem, amikor rádöbbentem a káros voltára és nagy akaraterővel le is szoktam róla.

És mégis, annak ellenére, hogy kb. 1,5 – 2 éve, sem nővel, sem önfertőzéssel nem élek, egyre erősebb az ondó kifolyása és nem birok rendes mederbe terelődni.

Szeretném még azt is megemlíteni, hogy a szakálam, ami az erősebb nemi jelleget tükrözné vissza, nem a legkifejezőbb – ritka és gyenge –

Azonban, már megfigyeltem azt, ha az előbb említett kifolyások ritkábban történnek meg, akkor sűrűbben kell borotválkoznom.

Szerintem talán nem jut elég hormon a vérbe? – Vagy Önnek más a véleménye? –

6. A hátgerinc érzékenységével kapcsolatban még megjegyzem azt, hogy kb. 10 éves lehettem, amikor 3. éves középiskolás voltam és ekkor észre vettem, hogy kissé görbe a testtartásom. Akkor csináltam azt a kellemetlen dolgot, hogy egy kemény félgömbölyű fadarabot tettem a hátam alá az ágyamba és azon aludtam sokszor hónapokig hanyattfekve. Ez olyan kellemetlen volt, hogy sokszor éjszakákon (át) csak mindig félálomban aludtam. És most valószínű ezt is érzem, hogy nyomot hagyott maga után. Persze most így vissza emlékezve látom, hogy milyen sok dolgot tettem, ami károsabb következménnyel is járhatott volna.

Tehát ezek után nagyon kérném ha már Ön a könyvével bátorságot öntött belém a fenti dolgok leírásához, akkor adja meg a zsákutcából kivezetpő utat is a számomra.

Ha Ön Doktor úr most nem segít rajtam és ez a levél elvész, akkor megint eltelik egy pár év, amíg az akaraterő legyűri a félelmet bennem és tollat ragadok, hogy szakorvosnak írjak, vagy személyesen felkeressem. De talán a személyes felkeresésnél is előnyösebbnek tartottam ezt a megoldást előbb, mert írni mindig könnyebb őszintén, mint beszélni. Nem lett volna lelki erőm ennyi hibát illetve észrevételt elmondani.

Én 3-4 év múlva szeretnék megnősülni, de addig már gyógyult is szeretnék lenni. Az akaraterőm megvan csak az orvostudomány segítségét várom.

Mert hiszen tudja Doktor úr, hogy mennyi fáradtság és kitartás kellett ahhoz, hogy az ember a diplomát megszerezze és most úgy állok, hogy a munkám gyümölcsét nem tudom élvezni, mert nem merek megnősülni, pedig volna kit feleségül vennem.

Kérem Doktor úr, legyen segítségemre, ha kell, elmegyek Önhözh kivizsgálásra is, vagy befekszem a klinikára is, csak mnegszabaduljak ettől a nagyon káros jelenségtől.

Kérésem az lenne, hogy a levelem legyen szíves megőrizni, mert mégegyszer nem lesz lelki erőm ezeket a jelenségeket leírni.

Azonkívül ha Ön méltatna arra, hogy válaszolna is, akkor szigorúan bizalmas levélben írja válaszát címemre.

Bizalmát előre is hálásan köszönöm

Sz. L. gmérnök

Ny.”

 

23.

„Kedves Főorvos úr!

Nem is tudom levelem hol kezdjem, de úgy érzem Ön megfog érteni, ha nem is ott kezdem ahol kellene.

E levél írásával, hogy írjam e vagy nem, sok időt mulasztottam el, mégis arra az álláspontra jutottam, hogy írnom kell.

Hogy az idejét ne sokáig tartsam fent levelem olvasásával, rátérek arra, miért kerestem fel levelemmel!

Nevem: T. J. 28 éves leszek augusztusban: aránylag még fiatal vagyok ahoz (hogy nekivánnám a nőt! nállam pedig ez fent áll. Ezért fordulok Önhöz, hogy ha lehet vizsgáljon meg, mi lehet az oka, ennek az állapotnak. A nők védelmében írt cikkét, az-az könyvét ólvastam, és amint abban írja, hogy a férfi elveszti önbizalmát, cselekvő képességét, bizony én is elvesztettem óly annyira, hogy már úgyszólván csak a csont meg a bőr van rajtam, napról napra fogyok gyengülök. Állandóan csak azonjár az eszem a gondolatom, hogy ez nemlehet így, hisz még nem is éltem, sokszor az öngyílkosság is eszembe jut, de még azt tartottam várok hátha megváltozok, és megtalálom az életben az örömömet. Ez a legfontossab egy fiatal embernek az életben, és nálam ez nincs meg? vagy már elmúlt? és többé vissza sem jön? nemmerek megnősülni, pedig van kinek udvarolok, félek, hogy nem bírok eleget tenni férfiúi kötelességemnek. Egyik barátom véradó, és egyszer, az-az most januárba kelett neki menni vért adni, és elhívott, hogy menjek el, és legyek véradó én is. El is mentem, megvizsgáltak, semmi bajom nemvólt a vizsgálaton, és vettek tőlem is 320-at neméreztem semi különös rossz érzést, se nem szédűltem, csak két napig még a vasat is megettem vólna, és ami részemről a két napig öröm vólt, majd meg bolondúltam akkor a nőért annyira kívántam, és mondhatnám azt hogy majdnem állandőóan, mereven volt, majd élyszakai álom közben elment tőllem az ondó, ami nemszokott lenni azelőtt, hogy élyszaka elmentvólna, még a merevedés sem következett be, majd a kétnap eltelte után minden a régi lett megszünt minden, ismét olyan nyugodt vagyok nemzavar semmi. Ezt azért írtam, hogy talán ezzel is elősegítem megállapítani, hogy mi lehet a bajom, persze ha személyes vizsgálaton leszek, még sok mindent szeretnék elmondani Önnek.

Ezért kérem levelem elólvasása után engem értesítteni, hogy hol és mikor lehetne Önnel négyszemközt beszélni, és a kivizsgállást megtartani. És ha nemlehet segíteni rajtam, nemlessz más választásom mint a halál, mert minek éljen az ember akkor, ha nemtalálja örömét még fiatalonsem az életben. Megérteném akkor, ha már 70 éves vólnék és kiéltem vólna fiatalon magam, de így nemtudok bele nyugodni. Vóltam én már ezzel a panaszommal a körzeti orvosnál, és az beutalt az ideggyógyászatra kivizsgállásra, de ott nem vizsgáltak meg, hanem írtak mindenféle órvosságokat hogy szedjem, de nem hogy javúltam vólna hanem rosszabb lett. Háromféle tabletát és egy folyékony valamit, hogy mivólt azt nem tudom, de még megvan mindég nemnagyon bírtam belőle fogyasztani olyan rossz íze vólt.

Mégegyszer levelem tartalmát sziveskedjék döntő fontosságúnak tekinteni, hisz a fiatalságomról és életemről van szó!

És várom az értesítését a következő címre.

T. J.”

 

24.

„Doktor úr!

Én egy 13 éves lány vagyok. Nincsenek ferde hajlamaim, káros szenvedélyeim. Már menstruálok. Az orvostudmány már nagyon előrehaladt, és olyan pletykát hallani, hogy Svájcban egy nőt átoperáltak férfivá. Ez szerintem lehetséges. Ki kell venni a petefészket és a méhet, a mellet le kell operálni, a lány külső nemiszerveit körülvágni, és egy hasonlókoru, frissen elhunyt fió nemiszerveit is körülvágni, és ezt áthelyezni, összevarni.

Én szeretném, ha rajtam egy ilyen műtétet tetszene csinálni 2 év mulva, június közepén. Ezt alaposan meggondoltam.

Ha ez lehetséges, akkor a május 11.-i Esti Hírlapban, a „Halálozás” rovatban közölni: „A” kérését (nem) teljesítem!”

Ne tessék hülyének hinni, nem is szórakozok, ez már 5 éve leghőbb vágyam.

Két év mulva, 1966 május 10.-én (amennyiben a hirdetmény kedvező lesz) a lakásán leszek, mindent részletesen megbeszélünk.

Minden anyagiakat vállalunk (és még azon felül is) a viszontlátásra: Á.

 

U.i.: türelmes és jó kisérleti alany vagyok. (Plasztikai műtétre is gondoltam!)”

 

25.

„Kedves doktor úr!

Nem régen érdeklődtem a „Nők lapjánál”, hogy hol lakik és milyen időpontban rendel.

Olvastam könyvét és roppant nagyra becsülöm az ott közölt gondolatokat, mert nagyon reálisak...

Magamról akarok most itt beszélni, nagyon nehéz lesz, mert egy roppant felzaklatott állapotban vagyok pillanatnyilag, de úgy érzem, Önnek elmondhatok mindent és hozzá tud szólni mint olyan az égető problémámhoz. ... éves csinosnak mondott nő vagyok. Egyedüli gyerek voltam és általában mindig részben ezért mindig egyedül éreztem magam bizonyos fokig. Nagyon elkényesztettek a szüleim. Fényérzékeny idegrendszerem van, és már gyermekkoromban is nagyon idegesnek mondtak. Tulságosan komoly voltam koromhoz képest, kevés gyermeki frisseséggel, életkedvel rendelkeztem. 14-15 éves koromban olyan könyveket olvastam, mint a Háboru és béke, Krautzer szonáta, stb. Ebből a túlságos nagy komolyságból, idővel egy pesszimista világnézet alakult ki bennem, és pedig egy egészen korai időpontban, amikor az ember még mindennek a kezdetén van, a kamasz korban. Ez különben is kritikus kor, ebben dől el az élete azt mondják az emberek, vagyis ilyen kor dől el, hogy mivé fejlődik...

1946-48-ban belekeveredtem egy hívő társaságba.

A református egyházon belül, egy nagy konferenciát tartottak és én is részt vettem ezen. Itt olyasmit mondtak, hogy meg kell térni minden embernek és hogy azután már olyannak el kell szakadni a világtól, akkor is ha bolondnak nézik stb. Én mint megtért ember jöttem haza, mint ők mondják és tele voltam vallási rajongással...

Különben sem voltam gyakorlati ember, inkább elvont. Ráadásul még elvontabbá lettem ezekkel a túlzottnak mondható hívőséggel. A többiek életéből  amit láttam, én is úgy igyekeztem tenni, mert ő szerintük ez volt a jó.  Állandóan templomba jártam, konferenciákra, bibliaórákra, stb.  Teljesen elszigetelődtem a világtól, mert még moziba sem mertem menni és nem is kivánkoztam eleinte. A természetes szexuális ösztöneimet, ugy nézett ki, hogy teljesen elfojtották ezek a túlzott vallás-gondolatok... Ez így ment évekig, s közben bizonyos hiányérzeteim kezdtek lenni, kivánkoztam más társaságba is, pl. egy alkalommal vettem jegyeket, hogy megnézem, vagyis meghallgatom, Bach műveit, ez a hangverseny a Zeneakadémián lett volna, szóltam egy ismerős lánynak, hogy menjünk el együtt, ő erre szépen visszaküldte val, hogy nem szükséges nekem ide, ilyen helyekre menni, mert az ilyen dolgok elvonatkoztatnak Istentől stb. Valami ilyesmit mondott később. Ez az eset akkor igen lehangolt és elkezdtem gondolkodni a dolgokon, sok vitám és nézeteltéréseim voltak a hívőkkel. Önálló véleményem kezdett lenni erről, arról. Közben csak állandóan saját magam körül forogtam, bibelődtem holmi bűntudatokkal, mindig hol ezt hol azt kellett megbánni... Azt nevelték belém, hogy nem szabad férjhezmenésre gondolni, várni kell arra, hogy mit határoz az Isten és abba bele kell nyugodni. Közben akik a legjobban igyekeztek hangoztatni azt, hogy meg kell öldökölni a vágyakat, azok majdnem minid férjhez mentek, megnősültek...

Úgy éreztem egy idő után, hogy nem bírom tovább így, ki kell kapcsolódnom ebből a társaságból, mert nem egészséges élet ez...

Szóval így éltem évekig. Két éve, hogy nem járok hívő társaságba. Közben a sok tusakodásban, lelki vívódásokban felemésztettem lelki sőt testi energiáimat is. Életuntá, csalódottá váltam. Önbizalmam teljesen elveszett, egy korcs vagyok lelkileg és testileg... Nem tudok mit kezdeni magammal, későn kezdtem el az életet, hogy így mondjam, férjhez szeretnék menni, de ezt nem lehet gyorsan csinálni. Sajnos azok a lehetőségek, amik voltak, annak idején, elvesztek. Mostanában udvaroltatok, de egyre másra muszály megszakitani a kapcsolatokat, mert azok nem kielégítőek részemre...

Eddig sajnos teljesen megtartóztattam magamat, nem volt dolgom férfivel... meg is van az eredménye, állandó lelki kínok között égek, mert kielégítetlen vagyok, nem tudom mit csináljak, mert érzem, hogy nem mehet így sokáig...

Rendkívül ideges vaygok, szinte a szó szoros értelmében alig birok dolgozni, mindig máshová tesznek, mert bizonyos időközönként annyira rám jön az idegesség, hogy a szó szoros értelmében képtelen vagyok koncentrálni, és akár mit csinálok, semmit sem határoz.

Már egész komolyan foglalkozom, öngyilkossági gondolatokkal – mert úgy érzem, ha nem következik be változás az életemben, nem tudok így tovább élni.

Közben állandó rosszullétek környékeznek, rengeteget szenvedek, és egészen nyomorékká tett ez a sok kín.

Elhatároztam, hogy mindezeket elbeszélem egy olyan valakinek, akinek bízvást elmondhatok mindent...

Mostanában azt hiszem nem tudok személyesen is elmenni a doktor úrhoz, de feltétlenül szeretnék egy személyes beszélgetést eszközölni. Lehet, hogy még 17-ike előtt elmegyek, de nem biztos. Majd annak idején jelentkezem telefonon, mikor ez módomban fog állni.

Bocsásson meg a hosszadalmas levélért... De úgy gondoltam, elöljáróban, jó ha tud rólam egyet-mást.

Üdvözlettel maradok:

S.I.”

 

26.

„Kedves Doktor Úr!

Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem levelem. Részben szégyellem is a dolgot, mivel nagyon fiatal is vagyok hozzá, de szeretnék egy tiszta képet kapni magamról.

Rengeteg könyvet olvastam, gondolván arra, hogy talán sikerül valamit kihámoznom belőlük. Doktor Úr könyvét is olvastam. Főleg a „Nők védelmében” c. könyvet. Innen merítettem bátorságom ahhoz, hogy levelet írjak, ilyen kényes és intim dolgoról. Én rettenetesen szégyenlem. A dolog ott kezdődik, hogy férjes asszony vagyok. Pontosan két éve. Vagy egy 16 hónapos kislányom is. 20 éves vagyok, a férjem 29 éves. Hát igen, itt kezdődik számomra a pokol! Azért írom, hogy pokol, mert az egész házasságomban nem találok semmi jót. Jóformán nem is tudom hogyan értem meg a 2 évet. Tudniiliik, amikor összekerültem a férjemmel, s egészen a mai napig soha, de soha, még csak véletlenül sem jutottam a gyönyörérzéshez. Férjemnek persze nem szóltam róla, nem akartam családi botrányt, csak magamban gondolkodtam már nagyon sokat, hogy vajon miért van így ez, s nagyon sokat sírtam és sírok magamban most is.

Férjem elég tüzes vérű, ha csak hozzám ér, máris izgalomba jön, s olyankor én szeretnék valahová elrepülni. Nagyon terhemre van a házas élet. Férjem már megpróbált mindent, simogatni – mindent, mindent az égvilágon és semmi. Amikor simogatott, akkor eljutottam a nagy pillanatig, talán úgy is mondhatjuk, hogy a gyönyörig, s utána újra csak a régi lettem. Mindez csak egy másodpercig tartott. Utánna én nem éreztem sem fáradságot, sem álmosságot, semmit. S ha ezután azonnal a férjemmel lettem, akkor sem tudtam újból elélvezni. Amit a férjemmel tapasztalok, sajnos számomra egy megoldhatatlan dolog. Férjem ha velem van 2-3x elélvez, anélkül, hogy én csak a legkisebb jó vagy kellemes érzést is éreztem volna. Nagyon sokszor alhasi fájdalmaim vannak, lehet úgy is mondani, görcsök. A menstruáció alkalmával is őrületes görcseim és fájdalmaim vannak, holott azelőtt meg sem éreztem. S van még egy nagy bajom. Férjem előtt még soha nem vetkőztem le. Mégpedig azért, mert rettenetesen szégyellem magam. Talán nem is szégyelném magam akkor, ha a melleim nem ilyenek lennének mint most. Nincs az a normális rendes formájuk, egy picit jobban csüngenek mint kellene. Én ezt nagyon szégyenlem. Azelőtt soha nem hordtam melltartót, s most kénytelen vagyok. Már a kedvem is elment mindentől emiatt. Egész idegessé lettem. Nem lehetne ezen is segíteni valahogy? Képes lennék plasztikai műtétet is csináltatni. Nem is szeretem, ha a férjem hozzám ér. Idegesít nagyon. Doktor úr én olyan szerencsétlen vagyok. Pedig érzem, határozottan érzem, hogy nem vagyok egy abszolút hideg nő. Tudniillik volt egy orvos (nála született a kislányom), aki nagyon megtetszett, s talán én is őneki. Én őszintén és önzetlenül szerettem és szeretem most is. Ő hacsak rám nézett, rögtön izgalomba jöttem. Gondoltam, hogy ha esetleg kéri, hogy legyek az övé, minden ellenkezés nélkül beleegyezem, mivel a kiváncsiság hajtott, hogy vajon elérem a gyönyört. Megtörtént minden nagyon finoman viselkedett s amikor közeledett a nagy pillanat, nem volt semmi részemről. Pedig fel voltam izgulva minden, s addig nem jutottam. Azóta egész megváltoztam. Nem tudok örülni semminek, s amikor közeledik a pillanat, hogy férjem megölel, lehunyom a szemem, s úgy várom, hogy legalább neki legyen meg a gyönyör. Teher sajnos, nagy teher számomra a házasélet. Pedig olyan boldog lennék, ha mindezeken a problémákon lehetne segíteni. Doktor úr nagyon kérem önt, hallgasson meg, ne nevessen ki, s főleg válaszoljon nekem, lehet-e belőlem még egy boldog nőt csinálni?  Mindent elkövetnék, s mindent feláldoznék, mindent megadnék azért ha én még lehetnék egyszer egy igazán szerelmesen odadóan szerető nő, feleség. Doktor úr nagyon kérem, könyörögve, hallgasson meg engem s válaszoljon levelemre, hisz szerintem nem kis dolog ez, hanem elég sőt talán nagyon komoly dolog.! S úgy gondolom, hogy nem fogok Doktor úrban csalódni és tanácsot fog adni vagy felvilágosítani. Nagyon szívszorongva várom a választ.

L. F.né”

 

 

27.

 

Igyekszem távirati stílusban írni, lehetőleg röviden, és az udvariassági formákat mellőzni.

1./   Az az érdeklődés, ami az Ön előadásait kíséri azt mutatja, hogy a probléma, amivel foglalkozik sokkal nagyobb, mint ahogy azt hittük volna mi asszonyok a magunk kis bánatával. Mindnyájan azt hittük,  hogy ez csak nálunk van így, más asszony okosabb, ügyesebb. De mert erről valóban nem szívesen beszélünk, éppen az Ön előadásai derítettek fényt arra, hogy nem állunk egyedül asszonyi gondunkkal.

 

2./   A legtöbb fájdalmat a férj meg nem értése okozza. Fáradt testileg és lelkileg. A szerelmi jelenetet testi és lelki konditiójának megfelelően csak a legrövidebbre, a saját ösztöneinek egyszerű kielégítésére korlátozza, minden előjáték nélkül ráront az asszonyra, pillanatok alatt készen van, befordul és elalszik. Ne haragudjék, hogy visszaélve a névtelen írás lehetőségével, ilyen röviden  ls durván írom le a tényt, de ez a valóság és ez okoz a legtöbb asszonynak csalódást. Éppen ez ébresztette bennem azt a gondolatot, hogy nem az asszonyokkal kellene beszélni, vagy legalább is nem csak az asszonyokkal! Tartson Ön a férfiaknak is előadást és magyarázza meg nekik azt, amiről – mint azoktól hallom, akik Önt már meghallgatták – meggyőzi az asszonyokat, hogy van joguk hozzá: néha, néha hosszasabban és színesebben átadni a testet annak a gyönyörűségnek, ami boldog házasélet keretei között a legszebb dolog a világon.

 

3./   Sokszor önmagamban keresem a hibát /majdnem mindig!/ Vádoltam magam, hogy perverz hajlamaim vannak, mert nem találtam meg a kilégülést az 1-2 perces nemi aktusok ideje alatt. Az 1-2 perc szó szerint értendő!!! A gondolat felébredésének pillanatától a teljes befejezésig! Kérem határolja körül valahogy előadásában , hogy mi az ami perverz dolog, és mi az, ami normális igény egy asszonynál. Hozzáfűzöm, hogy jóval több, mint 10 éve hűséges felesége vagyok az uramnak, soha nem csaltam meg, nagyon boldogan élünk, érzéesem szerint ő sem volt hűtlen hozzám, nagyon szeret. Házasságunk első éveiben néha tettem célzásokat és kísérleteket arra, hogy hosszabbak és érdekesebbek legyenek nemi életünk pillanatai. Ő erre a következőket mondta: „tönkreteszi egészségileg”, „perverz” dolog és cak „parasztosan” szereti csinálni /származásilag semmi köze a parasztsághoz/. Kielégítetlenségemet sok titokban elsírt könnyen, át nem aludott éjszakáim igazolhatnák. Annyit még hozzáteszek, hogy védekeznem sohase kellett, mert sajnos nagy műtétem volt és nem lehet gyermekem, tehát ez nem gátolhatta a teljes kielégülést egyik részről sem.

 

4./   Annyira őszintén elmondtam mindent, hogy kérem ne idézzen a levelemből, mert /az összes körülmények együttes idézésre gondolok/ rám ismerhetnének, amit nem szeretnék. Azt azonban kérem, hogy eddigi és további kérdéseimre válaszoljon.

 

5./   Kb. hány éves korig tart a nőnél a sexuális kielégülésre váró érzés?

 

6./   Kóros tünetnek tartja-e, hogy egy-egy ki nem elégített estémen elalvás előtt ébren álmodozom hasonló aktus általam elképzelt formában való megtörténtéről képzeteletbeli partnerrel, tehát irtózom a képzelt alakot ismert férfi képében látni.

 

7./   A férfi potentiája mivel fokozható? Ennek fokozása segíthetne-e a nemi élet változatosabbá tételében vagy csak mennyiségileg fokozná azt?

 

8./   Egyébként uramnak semmi káros szenvedélye nincs, egyetemet végzett, kulturált, zenekedvelő, olvasott, festészetért rajong, s mindezekben együtt élvezzük az élet szépségeit, csupán az említettekben van a hiba. Erről viszont évek óta már nem beszélek, így ő azt hiszi, hogy itt is minden rendben van.

 

Nagyon hálás volnék, ha az Ön előadásáról megnyugodva térhetnék haza. Ott leszek és minden szavára nagyon figyelek. Kérem, ha van valami mondanivalója, amit külön nekem szán, akkor hivatkozzék: „Plátói szerelem” jeligére, mert a mi házasságunk – ezt némi keserűséggel jegyzem meg – lassan így jellemezhető a legjobban.”

 

28.

„A nők védelmében” című könyv elolvasása után nem mnulaszthatom el, hogy ne írjak Önnek.

      Könyve annyira aktuális problémákkal foglalkozik, olyan témákat érint, minden vonalon a legmesszebbmenőkig tökéletes, hogy ehhez sem hozzátenni, sem belőle valamit is kihagyni helytelen volna.

      Mégis engedje meg, hogy -  a beígért következő könyv anyagához szolgáltatva anyagot – némely problémákat vessek fel, ami nemcsak az én egyéni, hanem velem együtt talán sokszáz asszony életére vonatkozik.

Hogy egészen érthetővé tegyem magam, sok olyan dolgot kell leírnom, amit talán soha senkinek, vagy csak a legbizalmasabb orvosának mond el egy asszony. Lesz olyan is,amit le sem tudok írni, mert CSAK elmondani lehet... Mindenesetre, ha legközelebb Pestre megyek, okvetlen fel fogom keresni, és bizonyos vagyok benne, fogok tudni olyan dolgokat mondani, amelyek még az ön praxisában sem fordultak elő.

      Ami a nemi élet problémáit illeti, sajnos igen kevesen állnak az intelligencia olyan magas fokán, hogy beszélni mernének róla, vagy mint az élet legtermészetesebb és legszentebb funkcióját ismernék el. Régen foglalkozom azzal, hogy valami módon el kellene kezdeni az ifjúság nevelését ilyen téren is: talán a következő generáció már felvilágosultabb és egészségesebb lenne ilyen szempontból. Kevesebb lenne a válás, több az olyan asszony, aki minden gátlás nélkül tud a férjének nemcsak a háztartását vezető, gondoskodó-szerv, hanem a szeretője is lenni. Ezer és ezer gondolat, megoldás foglalkoztatott a fentiekkel kapcsolatban, amíg véletlenül az Ön könyve nem adott mindenre feleletet. Sorait olvasva szinte megvádoltam, hogy plagizál – tőlem, az én meg nem írott könyvem hátrányára. – Így tehát ez már nekem sem probléma, látom nem vagyok hivatott ennek a megoldására, csak talán a hozzásegítésére. Engedje meg, hogyha dióhéjban is – elmondjam az én egyéni problémámat és segítséget kérjek Öntől a megoldást illetően.

Apám orvos volt, - nőgyógyász – sajnos az 1944-es események áldozata lett, öcsémmel együtt. Kimondhatatlanul hiányzik úgy is mint apa, úgy is mint orvos. Ezekről a problémákról vele talán tudnék beszélni, de így kérem, helyette hallgasson meg, és próbáljon segíteni rajtam.

      Az önéletrajzom röviden: 17 éves koromban férjhez mentem egy 34 éves férfihez. Hat év múlva elváltunk; két gyerekkel férjhez mentem egy  nálam 11 évvel idősebb postatiszthez, aki 6 éves betegség után gégerákban meghalt. Ez röviden. Ezekről az időkről és az akkori szexuális életemről, mint egy kórképről fogok Önnek beszámolni személyesen. – ha sikerül találkoznunk. Nem is a múltam érdekes annyira ma már... Az egy rettenetes pokoli kín volt, s az első férjem tettlegességig menő durvaságától kezdve a második férjem rákos sebéig, amit az utolsó pillanatig én kezeltem... Ez – talán már – elmúlt belőlem?! Ami most jelenleg foglalkoztat, az a mára vontakozik. Így ahogy írom: a mai napra. Ugyanis 36 éves vagyok. Az eddigi életem csupa önmegtartóztatás volt. Most, - 3 évre az uram halála után – pánikszerű rémület vesz erőt rajtam minden reggel, amikor felkelek, és egy átvirrasztott, átvergődött éjszaka után rájövök, hogy megint elmúlott egy nap, és még mindig nem találtam  megoldást az életem legkényesebb pontjára...

      Mindenre találtam feleletet az Ön könyvében... csak arra nem, mi legyen az ilyen lelkivilágú és helyzetű nők szexuális életével, mint amilyen én vagyok?!

      Köonyvében mgenyugvással olvastam, hogy Ön is „szerelem-párti”. Sajnos ma már kiment a divatból és ez a baj! Nálam viszont az lenne a helyes, ha végképpen kitörülném ezt a szót a szótáramból – és a szívemből is.

      Hogy érthetőbb legyen: nem tudom elképzelni a testi kapcsolatot szerelem nélkül.

      A helyzetem a legkényesebb. Kisvárosban lakom. Mindenki ismer, m indenki szeret, szinte – az uram hosszú betegségére való tekintettel – szentnek tartanak. Van egy 16 éves lányom és egy 15 éves fiam. Azonkívül Anyám, aki 70 éves, egy dajkám, aki 68 éves és egy nénikém, aki 60 éves. Együtt lakunk. Nem kell külön kommentárt hozzáfűznom, hogy ilyen körülmények között nekem tényleg „szentnek” kell lennem. Az ő szemükben azt így meg is kell tartanom. – De nem vagyok az!!!!!! Hiába minden! Megpróbáltam a munkában „kiélni” magam, feloldódni a hitben, beletemetkezni az írásba, lekötni magam a művészet minden ágával... Nem megy. A lélek kész, de a test erőtlen. Sokszor azt hiszem, belebolondulok, lelkileg, testileg gyötröm magam... minden hiába. Hatalmasabb erő határozza meg a sorsom, mint az én gyenge akaratom.

      A férjem halála után fél évre „beleestem” egy nagy szerelembe. Mindkét részről az életünk – talán – leghatalmasabb érzése volt. – Nős, 2 gyermek apja... és a többit nem kell leírnom. Félreálltam, vagy Ő volt jobb apa, mint szerető... mindegy... vége. Vége úgy, hogy még most is szeretem. Másfél éve váltunk el végleg. Azóta megpróbáltam mindent. A könnyű flörtöktől kezdve, a komoly szerelemig.... nem megy. Főleg nem megy a körülményeim miatt.

      Minden vágyam volt újra feleség, anya lenni. Egy nyugodt, boldog, harmonikus házasság! Rendelkezem azokkal a képességekkel, amelyek egy tökéletes házasság feltételei a nő részéről. Hiába minden!

      Feldúljak megint egy házasságot? Legyek az átkozott „harmadik”? Adjam el magam pénzért olyan embernek, akit nem szeretek? Éljek olyan életet, hogy ma ez, holnap az? Ezt nem bírom. Közben az idő hajt. Az élet rohan, a hajam kezd őszülni... és félek a ráktól.

      Drága doktor úr! Olyan hipochonder vagyok! Most hallottam az agytumorról, sokat fáj a fejem, már beképzelem, hogy nekem biztosan az lesz. Sokszor kapok vértolulást, ilyenkor melegem lesz, elvörösödik az arcom és rettenetesen szédülök. Érzem, tudom, hogy mindennek az oka az én abnormális életem.

      Sok férfi közeledik hozzám. A baj az, hogy én annyira lelki /is/ vagyok, hogy előbb-utóbb mindegyik komolyan „belémesik”. /Eléggé modern kifejezés, de nem tudtam mást alkalmazni./ Az én koromhoz illő, már mind nős. 25, 26 éves pedig a lányom miatt „tabu”. De hát az én helyzetemben házasságról alig lehet szó. Nagy a családom, csak én keresek, eléggé le vagyunk égve... Ki vesz el ma egy helyett 5 személyt? Hiába gondolkozom, nem találok megoldást. Pedig most már nem megy tovább.

      Adjon tanácsot, mennyiben lehet az én problémámon segíteni. Ha Pestre mehetnék, félig-meddig megoldódna a kérdés, de sajnos a jelenlegi anyagi helyzetem ezt nem engedi meg. A családomtól nem vonhatok meg egy fillért sem ezért.

      Jelenleg egy pesti vállalatnál dolgozom. Három havonként kell felutaznom Pestre, de minden két hétben van négy nap szabadnapom. Ha valahogy meg tudnám oldani hivatalosan ezt az utat, egy kis változatosságot hozna az életembe. Már arra is gondoltam, hogy társadalmi munkát vállalok /ez is egy mődja nálam a „kiélésnek”, az a hírem, hogy második „Róbert-bácsi” leszek/, erre a négy napra szívesen vállalnék akár szociálsi, akár kulturális munkát. Egy időben a Vöröskeresztnek voltam aktív tagja, még ma is foglalkozom vele. Már arra az elhatározásra is jutottam, hogy felmegyek valamelyik klinikára vért adni. Talán így megoldom azt a kérdést úgy, hogy nem kell az itthoniaknak megtudni semmit rólam. Most ha sikerül az orvosommal beszélni megkérem, hogy utaljon fel Pestre Sz.T.K. alapon nőgyógyászati vizsgálatra. U.i. az utolsó alkalommal valami rendellenességet tapasztaltak nálam és nagyon félek... írtam már.

      Kérem, adjon választ nekem, ha nem is lesz megoldás – úgy sem lehet – legalább annyi, hogy el tudok-e jutni Önhöz személyesen és elmondhatom-e azokat a dolgokat, amiket leírni nem lehet, nem tudok és nincs is rá idő.

      Úgy érzem kell, hogy egyszer valakinek elmondjam, mert ez kísért már évek óta, és ha el is mondom egyes részletekben az illetőnek, nem érti meg vagy félremagyarázza.

      Egy érdekes eset tanított meg arra, hogy soha többé ne beszéljek a múltamról senkinek, akivel valamilyen kapcsolatot akarok fenntartani. Egyszer annyira tele volt a szívem, olyan jó lett volna valakinek elmondani mindent... Leírtam egy férfiismerősömnek életemnek azt a szakaszát, ami még mindig kísért. A vége az lett, hogy az illető annyira megrendült, olyan valóság lett számára a leírt tragédia, hogy képtelen volt velem tovább foglalkozni. Szakítani kellett vele, mert állandóan a férjem alakja kísértette és lelkiismeretfurdalást érzett, ahányszor velem volt, mert – szerinte – meggyalázta a halott emlékét. Fizikailag képtelen volt arra, hogy betöltse a férjem helyét.

      Ez csak egy kis epizód a sok közül.

      Hajlamos vagyok, hogy „nyitott könyv” legyek mindenki számára. Ez talán a lelki kiéletelenség következménye is, nemcsak a testi önmegtartóztatás kihatása. – Ha én kapcsolatot kezdek valakivel, a lelkét is, az egész lényét akarom. Nem elégszem meg azzal, hogy egy órára az enyém és akkor megy a másikhoz, a törvényeshez, akihez tartozik... Ez annyira zavar, hogy sokszor a legkritikusabb percben jut eszembe, és a kielégülés helyett még jobban szenvedek tőle, mintha senkim nem lenne.

      Nem tudtam elképzelni, hogy lehet kapcsolat nő és férfi között a házasságon kívül is. Soha nem akartam elvenni senkitől a férjét. De sokszor vagyok most úgy, hogy rámjön egy érzés és elhatározom, nem törődöm senkivel és semmivel, jogom van az élethez, jogom van egy-egy órára „kölcsönvenni” azt, aki egy egész életre a másé. Éjszakákat sírok át, ha rágondolok az életemre, és a kilátástalan jövőm elém áll. Én mindég csak második legyek? Mint egy koldus, akinek odadobnak pár fillért, aztán mehet. Egy-egy órát az életünkből, ami a hivatal és az otthon között kitölti a hézagot. Olyan megalázó, olyan keserves ez! Sokszor azt érzem, utolsóbb vagyok annál, aki pénzért árulja magát az utcasarkon. Az legalább kap valamit. Tudja, mért teszi. Nekem még áldozatot is kell hozni érte, szinte meg kell köszönni, hogy valami alantas helyen, parkban vagy bezárt irodában, ezer izgalom és veszély között kölcsönkapom valaki férjét. Aztán rohan haza, felöltözik, elviszi a feleségét szórakozni: azé a pénze, az ideje, a gondjai, az egész élete. Úgy szeretném néha „megjátszani” a feleséget. A munkája, gondjai iránt érdeklődni, szeretnék tudni róla mindent... nekem csak annyi jut belőle, amíg a vágyai elcsitulnak és bennem még százszorosan fokozódnak... Mert egy-egy ilyen lopott találkozás után még ezerszer rosszabb nekem. Teljesen tönkremennek az idegeim. Az örökös félelem, a hely alkalmatlan volta, a sietés, a megalázott helyzet... Mind, mind csak elkeseredettséget és még erősebb, kielégíthetetlenebb érzéseket hoz nekem. Hol oldja meg és milyen körülmények között az ilyen lelki beállítottságú és ennyire lefoglalt nő ezeket a problémákat? Olyan az ember mint az üldözött vad! A lakásomon nem találkozhatom senkivel. Ha Pestre megyek, a szállodák bölcs erkölcsrendészetünk rendelkezéseképpen tiltják az „ilyen” találkozásokat. Orvosilag és egészségügyileg helyesnek találják a ligeti padokat? De még azt hiszem ott sem lehet... Hát kérdem én és velem együtt még sokan mások, milyen megoldásokat találjunk ki ezzel kapcsolatban????? Még ha egy magánlakásban lakom is és többször látnak együtt valakivel tekintve, hogy az irásaimból kiderül, hogy özvegy vagyok, az is feltünő és feljelenthetik a főbérlőt érte... Hova menjen, a világ melyik részén talál egy eldugott kis helyet, ahol a kegyes sors negengedi neki, hogy ő is felszedheti a morzsákat, amelyek a „gazdagok” asztaláról aláhullanak?

      Eddig, ha Pestre mentem, szállodában szálltam. Utálom a portások szemtelen, fölényes durvaságát, ha egy nőt egyedül látnak. Arcpiritóan végignézik az embert. Pénzért úgy hallottam, hajlandók elnézni, ha valaki látogatót fogad a szobájában. Ezt várják. Erre nem vagyok berendezkedve, annál is inkább, mert a másik oldala sértene. Hogy tudják.

      Miért nem találnak fel valami olyan orvosságot, ami megszünteti az emberek érzékeinek működését, ha már nem lehetnek „törvényes” kereteken belül aktívak? Ha ennyire drákói szigorral ügyelnek minden „erkölcstelenség” felett, be kellene szüntetni ezt azok számára, akik az élet árnyékos oldalára kaptak meghívót és szeretncsétlenségükre még EZT sem kaphatják meg, ami pedig mindenkinek, még a legutolsóknak is, a teremtés óta kijár...

      Annyira elkeserít ez az élet, hogy  néha a legvégsőkig kifakadok. Csoda-e ha ideges, türelmetlen, néha a búskomorságig szomorú vagyok? Az életem hátralévő éveit – már úgy érzem, nem sok van – szerettem volna még egy kicsit boldogabban eltölteni. Annyira kijutott a rosszból.

      Ha el tudnám mondani, talán könnyebb lenne! Csak egyszer mindent le tudnék tenni valaki előtt. Őszintén, minden gátlástól mentesen... Apám nincs, a gyermekeimen és anyámon kívül senki nem tartozik hozzám. Néha feltör bennem a fájdalom és ki tudom sírni magam. Ez megnyugtat. Most már nem tudok sírni sem, valahogy elfásultam, belerögzödtem mindenbe...

      Utoljára az Ön könyve rázott ferl egy kicsit és adott új reményeket, hogy talán itt lesz segítség!

      Kérem, vegy úgy levelemet, mint egy gyónást, vagy egy beteg panaszait, amit egy orvosnak sír el. Ne ítéljen el, ne tartson HZ-nak. Lásson úgy ezen a levélen keresztül, aki vagyok: egy szerencsétlen, túlérzékeny és csapongó fantáziájú asszony, aki nagyon várja az Ön válaszát:

Ismeretlenül hálásan üdvözli:

N. V.-né

M.”

 

29.

„Kedves Doktor úr,

Engedje meg, hogy néhány kérdésel forduljak magához. Előszőr is szeretnék magát megkérdezni hogy hogyan lehetne beszerezni a Nők védelmében című könyvet én már mindenűt kerestem de sajnós nemsikerült beszereznem de elolvasni elolvastam. És még szeretnék magához fórdúlni hogy hollehetne beszereznem Hűvelyi peszáriumót amit a könyvében leírja. Én már a gyógyszertárakat megjártam és sehól még nem sikerült beszereznem. A könyve általában jól sikerült és szeretném ha tóvábra is írna ijen hasónló könyvet. Mert igen kevés könyv vanj azis csak a várósból sikerült beszerezni véleményem szerint jólene ha falúra is kerűlne ijen könyv hiszen falún is sókat tudna segíteni a könyv házas életben. Mert falún is van sók tudatlan akinél túdna segíteni és nagyon is keresik az ijen könyvet csak nemkerül a falúra. Móst amióta a könyvet át ólvastam ólyan bóldógan élünk a feleségemel edig én vóltam a kezdeményező a nemi játékra móst azóban már őis a feleségem is kezdeményezi a játékót. És miis a feleségemel móst amióta a könyvet átolvastuk mindig én vagyók alúl és a feleségem pedig fölűl ő helyezi a hüvelybe a hímveszőt én pedig alúlról kézel izgatom a csiklót. Azóta a feleségem is teljes kielégülésben részesül. Nekünk már két családunk van és móst szeretnénk ha lehetne valahol beszerezni hüvelyi peszáriumot hógy a védekezés bisztósab legyen mint edig. Móst négy éve hógy házasok vagyunk de edig még nemfórdult elő hógy a feleségem kezdeményezést a nemi játékra míg a könyvet nemólvastuk el és így próbáltunk kőzősülni és azóta a feleségem nemis enged el alúdni míg nem kőzősülünk móst minden este kívánja én természetesen a kívánságának eleget teszek. És móst ólyan bóldógan élünk házas életet senkivel sem tudnák cserélni. Móst megkérném magát szíveskedjen válaszólni a kérdésemre egyébként a könyvel meg vagyók elégedve csak énis szeretnék egyetveni.

Maradók tiszteletel

Matyi”

 

30.

„Igen tisztelt Főorvos Úr!

Olvastam, tanulmányoztam a Nők védelmében című könyvét, melyben azonban nem találtam azt amit én szerettem volna megtudni, azért keresem fel e soraimmal Főorvos urat, sziveskedjék tájékoztatni, szakvéleményt adni az alábbi agodalmaimban.

            Én 67 éves egészséges jó erőben levő férjes asszony vagyok, ugyanis érzéseim pár hónap óta megváltoztak, feltűnő módon kivánom férjemet és érintkezés alatt soha nem tapasztalt kellemes érzéseim vannak és attól tartok fogamzás fog előálni.

            Férjem 71 éves egészséges jó erőben lévő, akcióképes ember, kérem őt, vigyázzon, ő azonban előre haladott korára hivatkozva nem igen teszi meg. Én viszont nem szeretnék mostmár teherbe esni, ez az én agodalmam.

            Öt gyermekem születet: 35 éves koromban az utolsó. A menstruációm 52 éves koromban megszűnt, azóta nem is volt, hőség érzeteim az utóbbi időkben vannak, nyugtalanság a szívem körül.

            Agodalmaim abból erednek, hogy a harmadik gyermekem születésem után nem volt menstruációm, szoptatás alatt 9. hónapos korban fogamzott a negyedik.

            A második az, hogy a múlt évben olvastam az újságból, hogy 75 éves asszonynak gyermeke született.

            Mivel én így visszafiatalodtam, nagy félelemben vagyok állandóan, melynél fogva nagyon kérem Főorvos urat, sziveskedjen tájékoztatni, hogy van-e alapja agodalmaimnak, félelmeimnek.

Tisztelettel

F. I.-né

Z.”

 

Végezetül egy levél, amely egészen biztosan eredeti, s nem tréfáskedvű írópajtásaimtól származik.

 

31.

„Igen Tisztelt Elftársak Netesék haragudni Hogy Levelemel zavarom de olvastam mán a Nőkvédelmi című Könyvet és az Élettudomány címűt, aki a Női dolgokról ír énis sokmindent helybe hagyok amiről vanbene írva csak aszttat az egyet még nemtaláltam bene amit én tudok és énis szeretném ha elfogadnák és beletenék ebe a Nőkvédelmi Könyvbe.

Előszöris ez igytörtén velem hogy Kórházba voltam és volt ot egy Francianő mint nőgyógyászati orvosnő és ő felvilágositsát adot hogy hogy csináljuk hogy ha azt akaruk hogy legyen és még asztis hogy hakisfiut akarunk hogy csináljuk és ha kislányt asztatis elmonta tehát én eszt kiprobáltam mert az első gyermekem fiulet és mikor ezt megtutam az Uramal megbeszéltük hogylegyen Kétfiu és ugyislet demikor megszületet meghalt asztán az Uram asztmongya hogy hagylegyen még egy nahát akormondom akor hagylegyen lány és az islet de azis meghalt ugyhogy négy gyermek anya vagyok és csak az elsőgyereket nemtutam hogy miszűlet a töbit mindégtutam és 37be születet az utolsó kislányom de mán akor volt ités védőnő és előrekérdezték mifogmóst jőni montam kislány és csak csodálkozotrajta aztán őis érdeklődöt hogycsináljuk adjak neki is receptet és neki is elmontam és neki is kislánylet és ő iscsak csodálkozotrajta mert még őse halotilyet és mán töbnekis montam és soknak az győn amit akar tehát esztet szeretném én a fiatalokna a tudomására jutatni.

Ez ugytörténik hogy a férfi othagya a természetet és ha fiut akar akor Baloldalonkel nyolcnapig feküdni mikorcsak letudpiheni és ha kislányt akar akormeg Joboldalon nyolcnap és 9 napig Pedig közösülni nem szabad mert akor elronthatyák ha esztet betartyák akor 90 százalékának sikerül én esztet 3 gyermekkel tapasztaltam hogymindig az jőt amit akartam és mán töbeknek is jólbevált a tanácsom tehát esztet azért írom meg hogy a lelkiismeret ugyfurdal hogyháthagytanuljanak a fiatalok az öregektül mert eben a könyvekbe jólvanak írva a vigyázás és tőbminden demég eről nemtaláltam egybese tehát Kérem A Hirschler Imre Szerkesztőt hajónak találja ezelistöblesz a könyvbe.

Tisztelettel

M. P.-né

Parád”